
Ilyen volt az ókori Babilonban és Közel-Keleten a libanoni cédrus, Krétán a labdanum, Egyiptomban a tömjén és a mirha, Tibetben a szálafa, Indiában pedig a fehér szantálfa, vagy egyszerűen csak szantál.
Amikor szantálról írnak, vagy beszélnek - márpedig ilyet sokat találhatunk több száz vagy ezer év előttről a különféle szankszrit iratokban, mint pl. a Nirukta - akkor az alatt mindig a fehér szantálfát értik, mely elkísérte és kíséri még ma is az ottani emberek életét a születéstől kezdve egészen a halálig.

A Gangesznél történő hamvasztások során például gyakran tesznek a halott mellé ebből a drága aromás fából, hogy segítsen a léleknek egy magasabb szinten újjászületnie.

De a hétköznapi élet minden területén is napi szinten használják az ottani emberek, legyen az füstölő, gyógyszer, kozmetikum ( púder, olaj ), parfüm vagy afrodiziákum. Nem telhet el nap szantál nélkül


A szantál szinte eggyé vált Indiával és az ottani emberekkel, és az egyik legszebb ajándék, amit India a világnak valaha adott.

Ennek persze sajnos az lett az eredménye, hogy növekvő keresletet kielégítendő a túlzott kitermelés szinte a kihalás szélére juttatta ezt a fafajt is a tradícionális élőhelyein: Mysore és Karnataka környékén, ezért az indiai kormány védetté nyilvánította és korlátozta a kitermelést és a kivitelt.

Világszinten azonban nincs még védetté nyilvánítva, és mivel a kereslet nemhogy csökken, hanem inkább növekszik az utóbbi évtizedekben, ezért új utakat keresnek ennek a kielégítésére.

De erről a következő posztban olvashatsz.
Hozzászólások