Papp Csilla

Palo Santo minőség újratöltve

Palo Santo minőség újratöltve
Palo Santo minőség újratöltve
???? Ahogyan már a Föld napja posztban is említettem, a Palo Santo-t is elérte a túlfogyasztás réme - hiszen az elmúlt 10-15 évben hihetetlenül közkedvelt lett az egész világon.

???? Ez az óriási kereslet-növekedés azt vonta maga után, hogy most már nem csak a természetesen elhalt fákat dolgozzák fel, hanem kivágják őket, és nem pihentetik 3-7 évig, ahogyan azt kellene, hogy beinduljon az az átalakulási folyamat, aminek eredményeképpen finom aromás lesz a fa.

???? Az elmúlt évek során megfigyelhető volt, hogy az innen-onnan beszerezhető Palo Santo minősége egyre romlik: a fának alig, vagy egyáltalán nincs meg a jellegzetes illata füstöléskor.

???? Vagy ahogyan az egyik régi vásárlónk visszajelzett: 10 -ből 2 db, ha megfelelő.

???? Persze ezt csak azok tudhatják, akik a régi Palo Santo-n szocializálódtak, a szent fával most ismerkedőknek nem feltétlenül van viszonyítási alapjuk.

???? A legutolsó szállítmányok már úgy érkeztek - több helyről is - hogy a fa át van itatva illóolajjal, ami azonnal megcsapja az ember orrát, ha kinyitja a zacskót. És ez igazából még a jobbik eset, hiszen valódi illóolajat használtak, nem pedig valami szintetikus szart. ( Egyik vásárlónk említette, hogy vásárolt egyszer olyat, amiből meggyújtás után fekete lé folyt. Képzelhetjük, hogy mi lehetett benne... )

???? De az illóolaj illékony, és füstöléskor semmit sem segít, hogy aromásabb legyen a fa. Csak elfedi a gyenge minőséget - ideig - óráig.

???? A gyenge minőség pedig energetikailag is gyenge: alig, vagy egyáltalán nem tölti be a funkciót, amiért füstöljük.

????
Mivel ezt a tendenciát - folyamatosan romló és változékony minőséget - már évekkel ezelőtt észrevettük, és ebben több régi vásárlónk is megerősített bennünket, ezért már akkor elkezdtem olyan beszerzési források után kutatni, ahonnan STABILAN JÓ MINŐSÉGET tudunk kapni.

???? Így jött a képbe kb. 5 -6 éve a PRÉMIUM minőségű PERUI PALO SANTO. A minőség és fenntarthatóság mellett elkötelezett beszállító partnerünk révén érkező PALO SANTO-t garantáltan pihentetik, ezért a fa illata intenzív, mégis selymes és mély. És mindezt stabilan, folyamatosan, minden szállítmányban, évek óta.
???? A másik hasonlóan jó minőségű fa a tavaly óta az általunk közvetlenül importált ECUADORI PALO SANTO. Igazából meglepett, hogy mennyire jó, - én eleinte eléggé szkeptikus voltam - de mivel a második szállítmány is nagyon jó lett, ezért kissé megnyugodtam. Sőt. Nekem speciel jobban tetszik az illata ( lágyabb ), mint a perui prémiumé, de ez teljesen szubjektív vélemény. Intenzitásban hasonlóak.

???? Szóval, ha valódi jó minőségre vágysz, akkor e kettő közül válassz a shopban - ezt le is írtam a termékeknél - mert az átlagos minőségű fánál az illatintenzitás nem garantált.

???? S mivel igazából ezzel a minőségi kategóriával ( átlagos minőség ) egyre kevésbé tudok azonosulni, ezért biztosan eljön az az idő, amikor teljesen kifuttatjuk.

???? De ehhez az kell, hogy a jó minőségre stabil forrásaink legyenek. Addig pedig megkülönböztetjük őket, hogy tudatosan tudj választani.
???? Szépséggel, áldással

???? Csilla

???? Florasense
Palo Santo faPalo Santo ékszer

Kapcsolódó termékek

További blog bejegyzéseink

PALO SANTO és a fenntarthatóság

????PALO SANTO ÉS A FENNTARTHATÓSÁG????
????Hiszem, hogy minden akkor jelenik meg az életünkben, amikor annak eljött az ideje.
????Ezért nem gondolom, hogy véletlen lenne, hogy a Palo Santo, mely évezredek óta szerves részét képezi a dél-amerikai emberek életének, most jutott el a nyugati világba, ahol óriási sikernek örvend. Ugyanis az emberek többsége is ösztönösen érzi, hogy milyen támogató növényre van szüksége, "vezeti őket az orruk".
????A Palo Santo szívtér tisztító és harmonizáló hatására nagyobb szükségünk van most, mint valaha.
????Nyilván van ennek egy olyan vetülete, hogy óriási keresletet generálva veszélyeztetődik a fafaj, mint ahogyan ez történt a libanoni cédrussal, az indiai valódi fehér szantállal, illetve az aloéfával ( oudh ).
????Erre a válasz azonban szerintem nem a teljes "nem használat", hiszen az csak a másik véglet.
????A megoldás mindig középen van, ez pedig jelen esetben a felelős és tudatos vásárlás és használat.
????A tudatos használat azt jelenti, hogy tisztában vagyunk vele, hogy ezek a "királyi anyagok" nagyon erőteljesek, elég belőlük keveset füstölni, a Palo Santónál ez max 3-4 perc, így egy darab fa még napi használat mellett is hetekre elegendő.
????A másik pedig a tudatos vásárlás, hogy olyan terméket vásárolunk, ahol az eladó garantálja a fenntartható beszerzési forrást, ilyen például most a perui SERFOR minősítés, valamint hajlandóak vagyunk ennek az árát is megfizetni.
????Ez nem jelenti azt, hogy más dél-amerikai országból nem érkezhet "tiszta" áru, de ott még nagyobb bizalomra van szükség, ami a beszerzési láncot illeti.
????És azt se felejtsük el, hogy a Palo Santo kitermelése és feldolgozása rengeteg embernek ad munkát és megélhetést Dél-Amerikában, felelős vásárlással ezt is támogatjuk.
Fotó: Flickr / Fabricio Vera

A Palo Santo ékszerek fizikai tisztítása

???? A tömjén ékszerek fizikai tisztításánál felvetődött a kérés, hogy írjak erről a Palo Santo ékszerek vonatkozásában is, ami azért jelentősen eltér az előbbitől.
???? A különbség abból adódik, hogy a Palo Santo ékszerek - legyenek akár a képen látható ásványkombinációsok is - kezeletlen fából készült gyöngyökből készülnek, mely fa gyöngyök nem igazán szeretik a vizet.
???? Ez nem csak a Palo Santo-ra igaz, hanem bármelyik kezeletlen fából készült ékszerre: szantálra, cédrusra, rózsafára, vagy akár tölgyre, diófára.
???? Tehát a fa ékszereket nem szabad, hogy tartósan víz érje, mert akkor tönkre mennek, elvetemednek, elrepednek. Nem ér velük fürödni, zuhanyozni, mosogatni - ezt a tömjén ékszerek simán kibírják, a műgyanta nem engedi szétmállani a gyantát.
???? Fizikai tisztításuk leginkább száraz dörzsölés legyen, esetleg nedves törlőkendő, és csak a legvégső esetben tartsuk őket folyóvíz alá, akkor is a lehető legrövidebb ideig, utána pedig gyorsan töröljük, szárítsuk meg őket. Áztatás szóba sem jöhet !
???? Ha így bánunk velük, és kényeztetésképpen időnként átdörzsöljük őket valódi, jó minőségű Palo Santo illóolajjal, akkor sokáig hű társaink maradnak, és még illatozni is fognak: hiszen mindegyik Palo Santo ékszer íly módon aromaékszerként is használható.
???? A képen egyébként a kétféle ametiszttel ( sima és levendula ) fűzve látható.

Hogyan füstölhetjük a PALO SANTO-t ?

Bár a leggyakrabban a kézzel hasogatott fa darabkákat használják / használjuk, mivel egy öngyújtón kívül másra nincs is hozzá szükség, de azért ezen kívül is van több más lehetséges mód a Palo Santo fa füstölésére:
???? őrleményét leginkább faszénre lehet helyezni vagy házilag füstölőkúpot készíthetünk belőle
???? vágott verziója kiválóan füstöl rácson és faszénen is
???? gyantáját füstölhetjük rácsos edényen vagy faszénen
???? füstölőpálca vagy kúp formájában is füstölhetjük.
Ez utóbbiak ( pálcikák és kúpok ) minőségi különbségeiről külön bejegyzésben olvashatsz.
Amire minden esetben érdemes figyelni:
????Hosszabb tértisztítás kivételével max. 3-4 percig ajánljuk füstölni, mert igen erős a hatása.
????Persze aki bírja, használhatja tovább is, de akik nincsenek hozzászokva, vagy érzékenyebbek, azoknál akár rosszullétet is okozhat.
????Attól, hogy valami természetes, még nem jelenti azt, hogy túladagolva nem lesz nem kívánt mellékhatása - nincs másképp a természetes füstölőszereknél sem????
A Palo Santo füstölését a következő videóban nézheted meg:
A különféle füstölési lehetőségekről pedig az alábbi videóban tájékozódhatsz:

Hozzászólások