Holisztikus tisztulás - Kunyhó vagy kabin?

Holisztikus tisztulás - Kunyhó vagy kabin?
Holisztikus tisztulás - Kunyhó vagy kabin?

A finneknek tulajdonított szaunával valószínű 99,9%-unk találkozott már, talán ki is próbáltad és bele is szerettél. Itthon is egyre elterjedtebbek a szauna szeánszok, amiket képzett szaunamesterek vezetnek. A szaunázás rítusa, vagyis, hogy a térben elhelyezett átforrósított kövekre vizet locsova növelik a hőérzetet, és ezt különféle gyógynövények illóolajával kiegészítik, azonban nem egyedi. A legtöbb ősi kultúrának apró különbséggel, de része volt ez a fajta intenzív, fizikai-lelki és szellemi szinteken történő tisztítási folyamat. Az észak-európai szauna, a közép-európai és török gőzfürdő, az észak-amerikai inipi, a dél-amerikai temazcal és a magyar izzasztó- vagy gőzkunyhó mind ugyanazt a célt szolgálja.

Mi is ez a cél? Azáltal, hogy a fizikai testünket intenzív hőhatásnak tesszük ki, fokozódik az anyagcsere, stimulálja a méreg- és salakanyagok tisztulását, bőrünk rugalmassága nő, támogatja bőrünkben a sejtképződést, ellenállóbbá válik immunrendszerünk. Ha pedig a szaunázást követően hideg vízzel zuhanyozol, az a vegetatív idegrendszerben és a hormonális szervekben - agyalapi mirigyben, mellékvesekéregben - egyfajta pozitív stresszt vált ki. Az agyalapi- vagy tobozmirigyet gyakran rendelik hozzá a harmadikszem / homlok csakrához, mint fizikai szerve. A mellékvesekéreg többek között a kortizol hormon termeléséért felelős, melyet gyakran stresszhormonnak is hívnak, utalva fontos szerepkörére. A merülő medence használata így nemcsak felfrissülést hoz, de hosszútávon edzi, segíti a hormonrendszer működését, így támogatva az egyensúlyi állapotot fizikai-, szellemi és érzelmi szintek között.

A szaunázás időtartama alatt használt illóolajok minőségét használhatjuk tudatosan is, legyen az szellemi élénkítés, ellazulás, tisztulás. Az Oshadhi Szauna illóolajkeverék kiváló választás. Ha van lehetőségünk rá, próbálkozzunk saját keverékekkel, és figyeljük meg a hatását szaunázás után.

A tisztulási folyamatot támogathatjuk egy 5 elem meditációval/ vizualizációval, meginvitálva mind az öt elemet, megnyitva lényünket a tisztító energiáknak. A tűz, víz, föld, levegő és éter elemeknek mind kapcsolódik lényünk egy-egy szintjéhez, fizikaitól a spirituálisig.

Az izzasztó kunyhót, mint a szauna őse ismerik világszerte, számos kultúra része, gyógyító-tisztító, önismereti, elmélyülési, újjászületési szertartás helyszíne. A szaunától eltérően, ez egy sokkal inkább rituális, szertartásos formában végzett cselekedet. Ahhoz, hogy valaki izzasztókunyhót vezethessen, hosszú tanulási és tapasztalási folyamaton kell átessen, hogy biztonsággal tudja tartani a kunyhóban létrejövő teret és facilitálni a rítust, hogy a megfelelő szellemi energiákat tudja mozgósítani, aktiválni. Ezért ha kipróbálnád, mindenképp járj utána, hogy ezt az intim tapasztalást biztonságos és támogató környezetben élhesd meg!

Mi is akkor a lényegi különbség a rituális izzadás ezen két formája között! A szaunázás egy sokkal hétköznapibb, inkább a fizikai szintre fókuszáló rítus. Ezt, ha szeretnénk, intenzívebbé tehetjük egy szeánsz alkalmával, illetve illóolajok tudatos alkalmazásával, mely illatanyagok egyrészt szaglásunk, másrészt a létrejövő pára lévén bőrünkön (és szubtilis testjeinken át) jut el lényünkig, tovább stimulálva rendszerünk egészét.

Ettől eltérően a “kunyhózás” egy szertartás, ahová kb. évente jár az ember. A szer része a közös felkészülés, kunyhózás, majd étkezés és rendrakás. Mind időtartamában, mind hőfokát illetően egy sokkal intenzívebb élményt jelent, míg a szaunázás 10-13 percig javasolt, 90-100 C°-os hőmérséklettel, addig az izzasztó kunyhó egy egésznapos program, amiből magában a felfűtött kunyhóban általában 2-2,5 ,de maximum 4 órát töltenek el a résztvevők. A szaunához hasonló körülményeken túl a kunyhóban egy szellemi vezető útmutatásával juthatunk el a fizikai szinteken túlra ( dobolás, éneklés és imák révén ) lelkünk rejtett zugaiba, ahol a valódi gyógyulás meg tud nyilvánulni. Néhány vezető vegetáriánus vagy böjti étrendet kér a résztvevőktől a szert megelőző napon, felajánlás és fizikai szintű tisztulás megindítása végett. Fontos!!! Kunyhóba SOHA NEM megyünk be ruha nélkül!!! Ha a vezető ezt kéri, akkor jobb utána nézni vagy más, megbízhatóbb személyt keresni.

Hangsúlyos szerepet kapnak a szimbólumok, elemek és az égtájak, melyeken keresztül létünk bizonyos aspektusaihoz kapcsolódhatunk és mélyíthetjük megértésünket, megélésünket. Minden kunyhóban gyógynövényeket tesznek az izzó kövekre, mintegy füstölőanyagként, ezáltal meginvitálva a növények gyógyító, támogató szellemét és energiáit, melyek újabb szinteket (vagy mélységet) nyitnak meg. Leggyakrabban használt "kunyhós füstölőanyagok" közé tartoznak a mexikói Copal Blanco, fehér zsálya, boróka, édesfű, perui copal stb.

Megbízható szertartásokért keresd fel Sólyomfi Zoltán weboldalán lévő listát.

rituáléböjtholisztikus megtisztulásméregtelenítésszertartás

Kapcsolódó termékek

További blog bejegyzéseink

Holisztikus tisztulás - Önmagunk fizikai tisztítása

Élettereink fizikai és energetikai megtisztulása után most mi magunk kerülünk a tisztulás fókuszába. Először is oszlassunk el két nagyon gyakori böjttel kapcsolatos tévhitet. Az első, hogy a böjt célja az a fogyás, súlyvesztés. Ebből majdnem “logikusan” levezethető a második tévhit, miszerint csak a legszigorúbb, levek és/vagy folyadékok fogyasztására korlátozott böjt az Igazi.

Mint azt korábbi írásainkban is hangsúlyoztuk, a böjt egész lényünket teszi próbára, így akaratunk megmérettetése az egyik fő célja, azon túl, hogy lényünk minden szinten megszabadul a méreganyagoktól ( fizikai, érzelmi vagy mentális méreg ? ). Mindennek fényében fontos kiemelni a böjt személyességét, mindenki jelen helyzetéhez, állapotához, körülményeihez mérten kell, hogy saját, egyéni igényeihez és lehetőségeihez mérten kezdjen el böjtölni. Mindezt úgy, hogy testünk és szellemünk feltöltődjön, ne pedig a kizsigerelés és kimerültség várjon bennünket az út végén !

Az előbb említett szigorú léböjt kúrákat kizárólag szakértői felügyelettel, a napi zsongástól elvonultan, teljes nyugalomban és biztonságban vigyük végig, ha erre érzünk hívást. Kifejezetten erre specializálódott táborokat, helyszíneket találhatunk, ahol nekünk “csak” részt kell vennünk a böjtben, amihez ugyanúgy hozzátartozik a testünket fokozatosan felkészítő és levezető szakaszok is, melyek elengedhetetlenek egészségünk szempontjából. Szeretettel ajánljuk Debnár Judit, Természetes Gyógymódok Terapeuta, által alapított léböjtházat, a Jázmin életmódközpontot Veresegyházán, ahol 3 - 9 napos böjt táborokon vehetsz részt.

Ugyan a böjt ezen szakasza a fizikai testünkre koncentrálódik, ne feledjük, ami elindult a fizikai szinteken, az tovább gyűrűzik lényünk szubtilisebb, nem látható rétegeibe is, és ott is megnyitva a tisztuláshoz vezető ajtókat (energetikai, érzelmi, mentális, szellemi szintek). Ezeken a megnyílt ajtókon át önmagunkhoz léphetünk közelebb, segítő támogatás mellett kincsekre bukkanhatunk itt, vagy idővel kinccsé válnak? Ez már az önismereti utunk gyönyöre és valósága. 

+1 tipp a hezitálóknak: az ayurvéda szerint hosszú távon a szilárd ételek heti egy napos elhagyása is jelentősen hozzájárul testünk tisztulásához.

Természetes füstölés szaunában!? Kipróbáltuk!

Tavaszi cikkünk nyomán keltette fel érdeklődésünket egy vásárlónk, aki amellett, hogy évtizedek óta tart izzasztókunyhó szertartásokat, szaunamesterként is aktív a debreceni Aquaticumban. Jánostól hallottuk arról, amiről tavasszal még csak elméletben írtunk ( olvasd el korábbi cikkünket itt ), hogy szaunában is szoktak természetes füstölőanyagokat füstölni.

Tőle tudtuk meg, hogy az Aufguss Sauna Masters világbajnokság hazai fordulója épp most zajlik, ahol Ő maga is indul, csapatával együtt és nem mellesleg füstölni is fog versenyszáma alatt. Így hát kapva kaptunk az alkalmon, hogy első kézből tapasztalhassuk meg, milyen az, amikor illóolaj helyett természetes füstölőgyanta kerül az izzó faszénre.

Eltérően a hagyományos illóolajos felöntéstől, amikor a (jó esetben) tiszta és természetes illóolajat vízzel locsolják az izzó kövekre, ilyenkor a korábban meggyújtott, már izzó faszénre teszi rá a növényi gyantát, füstölőgyantát, mely 3-4 percig füstölve kerül a térbe.

Miben más élmény a természetes füstölőgyanta a szaunában, az illóolajhoz képest? Saját élményből a következőket tudom szavakba önteni:

Először is, kevésbé terhelő a szervezet számára. Szaunaszeánsz, más néven felöntés, tehát vizet használnak az illóolajok felszabadítására. Ez azonban olykor az elviselhetetlenség határára tudja emelni a szauna páratartalmát, közelítve azt a gőzkabinokéhoz. A felöntéseket így, füstöléssel megszakítva egy sokkal mélyebb, intenzívebb élményben részesülhetünk. Már beindul az izzadás és a méregtelenítés, melyhez egy kompakt információs csomag érkezik a füsttel, amit már sokkal könnyedebben és mélyebben tudunk befogadni köszönhetően a megnyílt pórusoknak, felgyorsult vérkeringésnek és légzésnek és relaxált Lényünknek.

A körbe szálló füst szinte kényezteti bőrünket, simogatóan adja át, amire szükségünk lehet. Illata is finoman, kedvesen lengi be a teret.

Másrészről mivel 100 % természetes formájában és tisztaságában használják a növényeket, így azok illata és finomenergetikája is sokkal áthatóbb, létünk szélesebb spektrumát érinti, mint a már lepárolt illóolajak. A gyógynövények információtartalma így nemcsak a fizikai szinteken hat, hanem Lényünk szubtilis rétegeibe is bejut.

A verseny fő irányvonala az alkalmazott legyezés technikák és illatkompozíciók mellett a tematika volt. Nagyobb hangsúlyt kapott a szaunamester előadása és megálmodott karaktere, színdarabja. Jánost Attila, a hun ihlette, amit nemcsak a választott gyantákkal, zengőcédrus és mandulagyanta, hanem saját lényével is képviselt. A mindig lelkes szaunások energiája és az együtt izzadás élménye pedig önmagáért beszél. Így vált valódi élménnyé ez a füstöléssel kombinált szaunaszeánsz.

Ezúton is köszönjük az Aufguss Masters Hungary-nek a magaszínvonalú rendezést és azt a végtelen energiát, amit tanúsítottak, nem csak ők, hanem a szaunamesterek is a mindig izzasztó szaunákban !

Holisztikus tisztulás - Támogató módszerek, praktikák otthonra

A böjt rólunk szól, testünk és belső világunk tisztulásáról. Azon túlmenően, hogy tudatosan választottunk valamit böjtünk fókuszául, érdemes még több figyelmet szentelnünk önmagunknak és testünknek.

Reggeli rutinunkat kiegészíthetjük a jógikus utak tisztító módszereivel, például a nyelvkaparással vagy olajrágással (hidegensajtolt kukorica csíra vagy tökmagolaj). Bölcs választás továbbá jó minőségű, valódi gyógynövényekkel készült szájvizek használata, mely a természet finom energiáit is mozgósítja. Jó választás ehhez gyógynövényes szájvizünk, mely egyedülállóan mirhát is tartalmaz, mely regeneráló, hámosító és gyógyító hatású a nyálkahártyával érintkezve. Mindkét módszer az emésztőrendszer tisztulását szolgálja azáltal, hogy a szájüregben, emésztőrendszerünk előbél szakaszában, lerakódott salakanyagokat távolítja el testünkből. Ennek hiányában testünk éjszakai intenzív kiválasztó munkáját tesszük semmissé, azáltal, hogy reggelinkkel együtt ezeket a méreganyagokat nap mint nap visszajuttatjuk szervezetünkbe, csak mint a 22-es csapdája! Gyógynövényes vagy tengervizes orrsprayvel légútjainkat tisztíthatjuk, bátrabbak -miután hozzáértő megmutatta - próbálkozhatnak neti csészés orrmosással is. Képzett jógaoktatód tud ennek használatában támogatni és instruktálni Téged.

Az általános méregtelenítést támogatja a diólevél és csalánlevéltea felváltott fogyasztása reggelente. Célzottabban segíthetjük belső szerveinket, vesénk munkáját a zsurlófű, csalán, porcsin és orbáncfű keveréke, májunkét pedig a zsálya főzete könnyíti meg. Érdemes a reggel, éhgyomorra fogyasztani egy-egy csészével belőlük, előbb a vese keverék főzetét, majd fél óra múlva a zsályateát!

Napközben tudatos lélegzéssel, frissítő gyakorlatokkal, vagy épp néhány megállónyi sétálással is támogathatjuk szervezetünk tisztulását.

Az esti tisztálkodó szertartást tegyük még különlegesebbé egy sós fürdővel, kb. 1-1,5 kg só hozzáadásával a fürdővízhez, mely ezáltal nemcsak a bőrön keresztüli méregtelenítést, de energiatestünk tisztulását is támogatja. Bőrünket (testünk legnagyobb szerve) és az anyagcserét serkentő pelyva fürdőt is vehetünk, ¾-1 kg pelyva szűrt főzetét fürdővizünkhöz adva. További stimuláció érdekében frottír vagy masszázs kesztyűvel erőteljesebben átdörzsölhetjük testünket, fokozva a keringést, vérellátást és a méregtelenítést. Befejezésül hideg-meleg váltózuhannyal öblítsük le és frissítsük fel testünket.

Az anyagcserét és méregtelenítést tovább fokozhatjuk célzott masszázzsal (nyirok- és méregtelenítő masszázs), köpölyözéssel, és egyéb, hagyományos technikák alkalmazásával.

Bármelyik módszerrel is szemezünk, tartsuk szem előtt, hogy szervezetünk tisztulási folyamaton megy épp keresztül, mely amellett hogy egy aktív belső folyamat, viszonylagos passzivitást, visszavonultságot igényel részünkről, hogy a kellő nyugalmat biztosítani tudjuk. Figyelj oda önmagadra, hogy ne kizsigereld testedet, hanem lényeddel együtt felfrissülj a végére.

Hozzászólások