( Hierochloe odorata )

 Ez az illatos fűféle az USA és Kanada füves területein ( préri ) honos, kb. 90 cm magasra nő és az európai illatos borjúpázsittal rokon. Az észak-amerikai indiánok hagyományainak fontos része, az " erő növénye"-ként tisztelték. Sokféleképpen használták, főztek belőle teát megfázásra, lázra, belső fájdalmakra, viselték illatozó ékszerként, de a legfontosabb felhasználási módja a füstölés volt, különféle tisztító szertartások és az izzasztókunyhók elmaradhatatlan része volt. A rituális pipaszertartásoknál elszívott dohánykeverék is tartalmazott édesfüvet. Az indián tradícióban tisztításra, védelemre füstölték, és azt tartották, hogy az édesfű kellemes illata bevonzza a jó, segítő szellemeket, és ezáltal a pozitív energiákat is. Gyógyító szertartások és látomáskeresések elmaradhatatlan társa volt. Az indiánok a füvet összegyűjtötték, és zopfba fonva megszárították, utána ezt gyújtották meg és füstölték el. A mai lakásokban praktikusabb a vágott változatot füstölőrácson elfüstölni.
Az indián tradícióban általában mindig füstöltek előtte fehér zsályát, hogy elűzzék a rossz szellemeket, mert azt tartották, hogy az édesfű illata egyaránt vonzó a jó és a rossz szellemek számára, tehát ha azzal kezdenénk a füstölést, akkor mindegyiket odavonzanánk.
Az édesfüvet általában akkor füstöljük, ha az élet szép, jó és könnyű oldalára szeretnénk irányítani a figyelmünket. Jellegzetes aromás,vaníliás illata barátságos, vidám hangulatot teremt.
Amennyiben a tisztító funkcióját szeretnénk előtérbe helyezni, akkor kopállal és fehér zsályával füstöljük.

ELEM: VÍZ

SÚLYPONT: ÉRZELEM ( LÉLEK )