Papp Csilla

Fehér zsálya és Palo Santo egy kötegben - áldás vagy átok ?

Fehér zsálya és Palo Santo egy kötegben - áldás vagy átok ?
Fehér zsálya és Palo Santo egy kötegben - áldás vagy átok ?
???? A múlt héten érkeztek ezek az új kötegek - sokat gondolkodtam rajta, hogy rendeljek-e belőlük egyáltalán.
???? A személyes véleményem ugyanis az, hogy nem füstölném és soha nem is füstölöm őket együtt. Ezt legutóbb az egyik előadásomon is elmondtam, amikor valaki rákérdezett.

???? Már a gondolatától is kirázott a hideg régebben - amikor ezzel a felvetéssel először szembesültem - hogy együtt füstöljem őket, valahogy nekem az jött intuitíven, hogy ez a két növény nem fér össze, vagy ahogyan a magyar mondja: két dudás egy csárdában nem fér meg.

???? A puding próbája persze mindig az evés, tehát kipróbáltam. Én azt érzékeltem, hogy nem hogy felerősítik egymás hatását hanem inkább gyengítik. Sem a zsályát sem pedig a Palo Santo-t nem lehet jól érezni, mindha erőtlenül lengedeznének a térben.

???? Szó szerint TŰZ és VÍZ a kettő, még közvetlenül egymás után sem füstölném őket, annyira más az energetikai hatásuk és lenyomatuk. Szerintem vagy az egyikre van szükség vagy a másikra. A kevesebb sokszor több. Ez az én személyes érzékelésem és véleményem.

???? Ezért is nem lehet nálunk vágottan keverve kapni őket - amit láttam már máshol. A Jirinek ugyan van belőle pálcikája és tértisztító spray-e, de az nem pont ugyanaz, mintha direktben együtt füstöljük őket.

???? S hogy akkor mégis miért rendeltem be így kötegben ? Mert igen kedvező volt most az ára, és arra jutottam, hogy a köteg szétszedhető. Ezt le is írtam a weboldalon és itt is leírom????  Szóval szerintem egyszerűen szét kell szedni és külön füstölni.

???? A kötegek szépek, nagyjából M-es méretűek, a Palo Santo pedig átlagos minőségű, és lényegében ajándékba van.

???? Persze mindenki cselekedjen saját tudása és érzékelése alapján.

???? Szépséggel, áldással

???? Csilla

????  Mani Bhadra
Palo Santo fafehér zsálya

Kapcsolódó termékek

További blog bejegyzéseink

Palo Santo minőség

????A prémium PALO SANTO érkezése kapcsán már írtam nemrég a minőségi különbségekről, de most megint elő kell vennem, mert héten bejött a boltba egy hűséges vásárlónk, aki jelezte, hogy a legutóbb vásárolt Palo Santo nem olyan jó, mint amilyet korábban nálunk vett.
???? Meggyújtottuk, és valóban elég gyengén füstölt és halovány illata volt, de legalább nem csöpögött fekete lé belőle, mint ahogyan azt valaki nálunk egyszer elmesélte ( nem nálunk vásárolta ).
???? Neki is elmagyaráztam, hogy az "átlagos" Palo Santo minősége - SERFOR ide vagy fenntarthatóság oda - eléggé felhígult, amóta ennyire megnőtt iránta a kereslet.
???? Nem csak szállítmányonként, de egy-egy nagyobb szállítmányon belül is nagyon nagy a minőségi szórás, aminek sok oka lehet, amibe most nem mennék bele részletesen, mert eléggé szerteágazó.
???? Ebben az árkategóriában a minőség egyenletességére vajmi kevés ráhatásunk van, a bejövő fákat pedig egyenként nem gyújthatjuk meg...
???? A lényeg, hogy nagyon örülünk, hogy vannak ilyen "érzékeny" vásárlóink, de nekik ( ahogy ennek a vásárlónknak is ) a PRÉMIUM PALO SANTO-t ajánljuk, mely egy olyan beszállítónktól érkezik, ahol a fenntarthatóság mellett a minőség is stabilan garantált.
???? Mert hogy ez a kettő nem mindig találkozik.
???? De ennek természetesen, ára van, ahogyan a fehér zsályánál is, és ez sokszor 1,5-2x szorzót jelent.
???? Én azt gondolom, hogy ez utóbbi a ténylegesen reális ár, melyen hosszútávon, jó minőségben és fenntartható módon lehetne ehhez a csodálatos füstölőszerhez hozzájutni.

Minőségi különbségek - fehér zsálya levél

A fotó szerintem magáért beszél:

???? Bal oldalon egy átlagos kaliforniai fehér zsálya ( Salvia apiana ) látható, nem túl nagy, nem túl szépen száradt és nem túl ezüstös levelekkel. Sajnos manapság ez az átlagos minőség, amit igazából az indiánok csak úgy hívnak a "tábortűzre való".

????Középen az általunk első osztályúnak hívott, vagy másképp AA+, szépen száradt, nagy, ezüstös levelekkel, és erőteljesebb mégis finomabb illattal. Látszik, hogy gondosan nevelték, szedték, szárították. Ennek persze az árát is meg kell fizetni, kb. 1,5x annyiba kerül, mint az előző.

????Jobb oldalon pedig a valódi prémium minőségű látható, ami Európában is kevés helyen elérhető. Ezt a fehér zsályát ugyanis egy kaliforniai indián hölgy aratja szívből fakadó mély tisztelettel és szeretettel, kapcsolódva a növény szellemével. Ránézésre talán nem akkora a különbség az AA+hoz képest, de aki egyszer is a kezébe fogja és füstöli, nos az biztosan érezni fogja. Az illata ugyanis hihetetlenül "selymes", szinte elképzelhetetlenül finom a "szúrós" szagú átlagoshoz képest. Ehhez persze kb. 3*4-es ár társul.

A prémium fehér zsályáról egy korábbi blogbejegyzésben bővebben is olvashatsz:
Fotó: Florasense

Tavaszi megújulás fehér zsálya szappannal

???? Az évkör szerint IMBOLC ( február 1. ) óta benne vagyunk a tavaszi megtisztulás időszakában, míg a keresztény időszámításban idén március 5-én, Hamvazószerdával indul a böjti időszak.

???? Érdemes szerintem ezt is rugalmasan kezelni és a saját intuíciónkra hagyatkozni, hogy mikor jött el számunkra a tavaszi megtisztulás ideje ???? Előbb vagy utóbb mindenkinél eljön az az érzet, hogy el szeretné engedni a régi dolgokat, hogy teret adon az újnak...

???? Ilyenkor leggyakrabban böjtölünk ( részlegesen vagy teljesen ), de a finomenergiákra érzékenyebb, tudatosabb emberek energetikailag is tisztítják magukat valamint az őket körülvevő teret.

???? S bár az auránkat akár naponta is tisztíthatjuk füstöléssel, de az áldásos tisztító sós fürdőt nem ajánlott naponta venni, ekkor jön képbe a szappan, amit a napi fürdéshez / zuhanyzáshoz használunk.

???? Nem szabad lebecsülni a naponta használt szappan jelentőségét, hiszen ha a szappan természetes, és valódi növényekkel, illóolajokkal készült, akkor nem csak fizikailag tisztít, hanem energetikailag is !

???? A JIRI & FRIENDS-től érkezett KALIFORNIAI FEHÉR ZSÁLYA ( Salvia apiana ) őrleménnyel és ORVOSI ZSÁLYA ( Salvia officinalis ) illóolajjal készült kézműves natúr szappan kitűnő választás lehet ebben az időszakban.

???? A két zsálya energiája nagyon szépen egészíti ki egymást: míg a FEHÉR ZSÁLYA a maga víz elemével erőteljesen dolgozik érzelmi szinteken, addig az ORVOSI ZSÁLYA a maga levegő elemével pedig a szellemi / mentális szinteket tisztítja.

???? Már akár egy fürdés után is érezhetjük, hogy megkönnyebbültünk ????

???? Fizikai síkon pedig ez a kézműves, natúr szappan fertőtleníti és ápolja a bőrt.

???? Szépséggel, áldással

????Csilla

???? Florasense

Hozzászólások