Mindent a Palo Santoról V. – Palo Santo, mint az energetikai tisztítás egyik alapkelléke

Mindent a Palo Santoról V. – Palo Santo, mint az energetikai tisztítás egyik alapkelléke
Mindent a Palo Santoról V. – Palo Santo, mint az energetikai tisztítás egyik alapkelléke

Először is tisztázzuk,  miért is tisztítunk teret?

Az legtöbbünknek bevett szokása, hogy kitakarítja a lakást, porszívózás, felmosás, portalanítás stb. De mi van azzal a furcsa, kellemetlen érzéssel, amikor belépsz egy megdermedt légterű szobába, ahol épp túl vannak egy heves vitán?

 Az lassan már közismert és elfogadott tény, hogy minden energia, és mindennek van egy energiatere, embereknél ezt aurának hívjuk. Ugyan ezen az elven, lakásunk, autónk, munkahelyünk, kedvenc ékszerünk is rendelkezik egy ilyen finomenergetikai mezővel. Ennek az energiamezőnek a sajátossága, hogy minden lenyomatot hagy benne, gondolj a fent említett kellemetlen szituációra. Amellett, hogy ezek az energiák tapinthatóak és érezhetőek, tudatosan tisztíthatóak is. Ezért tisztítunk teret, nem csak fizikai szinten ! Érdemes a takarítási rutinunkba beépíteni és élni ezzel a lehetőséggel.

Ahogy az már a korábbi cikkekből kiderült, a Palo Santo jóval több, mint egy tisztító energetikájú növény. A közép- és dél-amerikai indián sámánok szent fája itthon is egyre kedveltebb és egyre szélesebb körben használt füstölőanyag. Egyszerű és nagyszerű tértisztító hatású növény. Egyszerű használni, hiszen használatához kizárólag a Palo Santora és öngyújtóra van szükségünk. Nagyszerű, hiszen a tömjénhez hasonlóan, a Tűz elem erejével tisztít, miközben csodás meleg, édeskés, aromás, fűszeres illatával betölti a teret.

Tértisztításkor a fát meggyújtjuk (itt segítünk, ha még sosem használtad), folyamatosan mozgásban tartva engedjük, hogy izzon a fa, így kibocsátva a jellegzetes illatú fehér füstjét. A Palo Santot használhatjuk még őrölt vagy vágott formában növényi gyantával (például tömjénnel vagy perui kopállal) összekeverve a füstölőrácsos edényünkön vagy faszénen elfüstölve is.

Ezen kívül elérhető még 100 %-osan tiszta és természetes alapanyagokból készült füstölőpálcika és kúp is. A füstölő fával vagy füstölőanyagok elegyével körbe haladunk a térben, ideálisan az óramutató járásával ellentétes irányba. Mielőtt még neki indulunk, álljunk meg egy pillanat erejéig, lélegezzünk  mélyeket, és nyilvánítsuk ki a tisztítással kapcsolatos szándékunkat. Ha bármilyen energetikai rendszerhez vagy angyalokhoz tudunk kapcsolódni, ezt tegyük meg, és kérjük támogatásukat a folyamathoz.

A tisztítás végeztével érdemes jól átszellőztetni a lakást, irodát, teret, ahol dolgoztunk, hogy minden, ami már nem tartozik oda, szabadon tudjon távozni.

Ahogy azt már korábban említettük, a Palo Santo különlegességét tovább fokozza az is, hogy a tisztítás mellett illetve azzal egy időben, pozitív minőségeket  vonz be a térbe. Így a más anyagoknál jellemző befejező lépés, a tiszta tér pozitív minőséggel történő betöltése, ez esetben nem feltétlen szükséges. Ezt saját belsőnkre hallgatva érdemes megfigyelni, és aszerint cselekedni. Befejezhetjük a szellőztetéssel vagy más füstölőkeveréket a füstölőrácsos edényre helyezve a kívánt pozitív minőséget meginvitálhatjuk a térbe, például Házi Áldás, Harmónikus tér, Élet öröm, Mennyei béke, Kreatív vagyok.

Ha már ismered a természetes füstölőanyagokat, akkor a "helyiség szellemére" hallgatva válaszd az anyagot, hiszen minden térnek megvan a maga minősége, más energiát kíván dolgozószobánk, irodánk, mint hálószobánk, ahol éjszakáinkat töltjük !

Ha bármilyen oknál fogva nincs lehetőség füstölésre, akkor segítségül hívhatjuk a Palo Santo tüzes erejét térparfüm vagy illóolaj formájában is.

Szerző: Papp Csilla
Szerkesztő: Molnár Enikő Dorottya

Palo Santo faperui szent fatértisztításrituálé

Kapcsolódó termékek

További blog bejegyzéseink

Ősi hagyományok, melyek napjainkban is élnek

Te is észrevetted, korunk azon sajátosságát, hogy mindenre evidenciát keresünk, biztosak akarunk lenni mindenben ? A Palo Santo fája ez alól is kivételt képez, alig található a jelen kor szigorú követelményeit kielégítő kutatást róla. Érdekesség képpen, a fahéj illóolajáról közel 2000 kutatás áll rendelkezésre. Ezzel szemben a Palo Santo-ról mindösszesen 6 !, melyek az alkalmazott kutatási módszerek miatt veszítenek relevanciájukból (pl.: egyik sem tartalmaz klinikai teszteket) (Merry C., Healthy but Smart weboldal, 2018)

A Palo Santo fájáról kevés információ áll rendelkezésünkre, azonban az ismeretes, hogy a Csendes-óceán térségében 10 000 évvel ezelőtt létezett civilizáció természet közeli módon, azzal összhangban, meglehetősen spirituális közegben élt és működött. A fa gyantájának hasznosítására vonatkozó forrásokból egyedül Augustin de Zarate feljegyzéseire hagyatkozhatunk: „A tengerparti őslakosok a templomokban és otthonaikban szent füstölőnek használták. A sámánok a gyanta olaját egyfajta útravalóként a halottak szájába csorgatták, hogy a rossz szagú túlvilágban segítsék őket.” Aromatika magazin 2015. 2.3.

A Palo Santo szent fája már ősidők óta a dél-amerikai indián gyógyítók egyik fő füstölőanyaga. A sámánisztikus hagyományokban a növények szelleméhez kapcsolódnak a gyógyítók, és az így létrejövő csatornán keresztül engedik a növény lényét, hogy az elvégezze a gyógyítást, fizikai, érzelmi és szellemi szinteken. A Palo Santo fa legismertebb minősége, amiért annyira közkedvelt lett napjainkra, az a tisztítás. A fát meggyújtva, az abból felszálló fehér füst által felszabadított aromás gyanta és a fa szelleme végzi el a tisztító, gyógyító folyamatokat. Alkalmazásának csak fantáziánk szab határt, aurát, teret, tárgyakat, kristályokat, embereket is tisztíthatunk vele. Az energetikai tértisztítás egyik alapvető kelléke.

Egy eddig még kevésbé ismert tényt is fontos kiemelni a Palo Santo-ról. Az intenzív tisztító minőségéért szeretjük és tiszteljük annyira, azonban ehhez egy másik értékes tulajdonság is kapcsolódik. Legtöbbször egy növényt használunk tisztításra, majd egy másikat, hogy a megtisztított teret feltöltsük egy új minőséggel. Ezzel szemben a Palo Santo nem csak tisztítja az energiateret, hanem pozitív energiát bevonzó tulajdonságát is hasznosíthatjuk a tisztítással egy időben.

Szerző: Papp Csilla és Molnár Enikő Dorottya

A Palo Santo és a teljesség energiája

Sokat elárul egy növényről az, ahol és ahogyan él. A PALO SANTO ( Bursera Graveolens ) Dél-amerikában rengeteg napfény ölelésében növekszik, így sok NAP energiát és minőséget hordoz magában. ☀️
????Ezen kívül a természetes populációja is igen különleges: egyivarú-kétlaki növényként léteznek hím ( férfi ) és női egyedek ( nem meglepő módon mindkettőre szükség van a szaporodásához ), viszont a PALO SANTO esetében egy hím ivarú fát 8 nőivarú ( 1+8= 9️⃣ ) társa veszi körül és így növekednek, törekednek a teljesség felé. A hímivarú fa jóval túléli a nőivarú egyedeket, előbbi a 100 évet is megéli, míg utóbbiak maximum 50 évig élnek.????
A nőivarú fák minősége, illata és hatóanyag tartalma viszont sokkal gazdagabb a hímivarúénál. Ez szemmel is látható különbséget eredményez, a ???? fa sárgásabb színű, szerkezete tömörebb és az aromás gyantában gazdagabb, míg a ???? törékenyebb szerkezetű, sápadt fehér színű, gyengébb aromával.
Mit is jelent a 9️⃣-es szám szimbolikája? A tőszámok sorát zárva magába foglalja az összes előző szám ( 1-8 ) energiáját, így képviseli az egyetemesség, a feloldódás, a szellemi kiteljesedés és erő, a spiritualitás, az önzetlenség és szeretet minőségét. A 9-es szám azt a tudást képviseli, hogy minden létező egy közös tőről fakad, és mindenben ott van minden, ahogy a zen mondás is tartja:
“ Minden benne van mindenben, és minden ott van bennem ”


Szerző: Papp Csilla és Molnár Enikő Dorottya 

Mi a Palo Santo, honnan és hogyan kerül kezünkbe?

A Palo Santo fája és mind inkább illata a mai napig egzotikusnak számít, annak ellenére, hogy egyre elérhetőbbé válik az európai felhasználók számára. A fűszeresen meleg illatú Dél-Amerika nyugati partvidékéről, elsősorban Peruból, Ecuadorból és Kolumbia egyes részeiről származik. Ezen kívül Brazília és Argentína erdejeiben is megtalálható különleges fája. Egy nagyon lassan növő fafajtáról beszélünk, melynek hím egyedei a száz évet is túlélhetik (Arról, hogy hím-e vagy nő, később írunk majd). Éppen ezért is tartják nagy becsben ezt a fát.

A Palo Santo spanyolul szent fát jelent ( palo - fa, santo - szent ), mely kifejezéssel más helyeken más fákat is illetnek, de ebben az esetben a Bursera graveolens-ról van szó, mely hasonlóan a tömjénhez és mirhához a balzsamfák ( Burseraceae) családjába tartozik, így nem meglepő módon nem csak a fájával, hanem a gyantájával is találkozhatunk.

A Palo Santo fáját még különlegesebbé teszi az a kémiai folyamat, mely a már kidőlt fában indul be.  A még élő fa gyanta tartalma elenyésző, így az a Palo Santo fa, amit kivágtak, illat és hatóanyag tartalmát tekintve jóval elmarad a természetes úton kidőlt fákétól. Ugyanis azokban a fákban, melyek a maguk idejében dőltek ki, évek során, (3-10 évről beszélünk) lassú metamorfózison, átalakuláson esnek át. Ez az idő szükséges ahhoz, hogy a fában jelen lévő gyanta koncentráltabbá váljon. Ennek köszönhető a jól ismert, átható aromás illat.

Ennek tudatában mi, itt Európában is talán nagyobb tisztelettel fogunk a Palo Santo fához fordulni mindennapjaink során, értékelve a természeti és az emberi erőforrásokat, melyeknek hála mi is jóllétünk emelésére használhatjuk.

Ezt óvandó, Peruban 2014 óta külön hatóság ( SERFOR ) felügyeli a Palo Santo gazdálkodását és importját, erről bővebben egy következő bejegyzésben olvashatsz.

Szerző: Papp Csilla
Szerkesztette: Molnár Enikő Dorottya

Hozzászólások