Blog

Ismerkedj meg a régmúlt idők hagyományos alapanyagaival és szertartásaival, melyek egykoron tökéletesen kiegészítettek, megtisztítottak és magaslatokba emeltek testet, lelket és szellemet. Célunk, hogy a mai kor embereként új formában, a füstölőrácsos edény segítségével te is átélhesd őseink rítusait, szertartásait, és megismerhesd a növények és fák gyantáinak áldásos és kiegyensúlyozó hatását a hétköznapokban is.

További blog bejegyzéseink

97 - 108 / 129 bejegyzés

Holisztikus tisztulás - Auratisztítás rituáléja

Fizikai testünk megtisztításával végeztünk, most fókuszáljunk lényünk finomenergetikai síkjaira is. Összefoglaló névvel aurának hívjuk a fizikai testünket körülölelő szubtilisebb, átlag emberek számára láthatatlan rétegeket, melyek mintegy burok képeznek egy védelmi réteget lényünk számára.

Ahogyan otthonunk és élettereink energiamezejében is lenyomatok képződnek a mindennapok során, úgy auránkra is ugyanolyan hatást gyakorolnak mind a negatív, mind pedig a pozitív élmények, emlékek, gondolatok. Van ami erősíti, van ami gyengíti. A zsörtölődés, önmagunkban puffogás, negatív lehúzó spirálok amik beszippantnak minket olykor, a lekésett busz, az elégedetlenkedés, pletkálykodás és így tovább, a teljesség igénye nélkül mind életünk olyan momentumai, amikor egy gyengítő hatást gyakorolunk önmagunkra. Persze ez nem tudatos önpusztítás, de mennyivel jobb, ha mindez tudatossá válik számunkra és így aktívan tudunk velük dolgozni.

Auránkat több féleképpen is meg tudjuk tisztítani. Ami nekünk a legjobban bevált az a természetes füstölőanyagokkal történő fizikai-finomenergetikai szintű tisztítás, melyet kiegészítünk egy hozzánk személyesen passzoló vizualizációval.

A legkényelmesebb megoldás erre az Auratisztító kész füstölőkeverék, melyet csak rá kell tegyél a füstölőrácsos edényre, azzal a szándékkal, hogy “Én itt és most megtisztítom az aurámat a diszharmonikus energiáktól, lenyomatoktól, mintáktól”. Majd a füstölőedényt vagy füstölőpálcikát mozgassuk körbe testünk körül. De bármelyik kedvenc tértisztító vagy tisztító keveréked megállja a helyét auratisztításban is. Használhatod továbbá a tűz elemű Palo Santot vagy a víz elemű Fehér Zsályát is. Ezutóbbiakhoz nem szükséges kiegészítő, na jó, azért egy tálka jól jöhet a lepotyogó hamunak.

Ha rá tudsz szánni pár percet, érdemes a füstölést vizualizációval kiegészítened. Képzelj el egy számodra megfelelő méretű burkot, amiben jól érzed magad, nem túl szűk, nem túl tágas, épp jó. Képzeld el, ahogy a tisztító füst megtölti és megtisztítja ezt a burkot. De elképzelhetsz egy fényfürdőt is ( zuhanyzás közben nincs is ennél kézenfekvőbb és könnyebb vizualizáció ) ami lemossa a foltokat, szennyeződést, és ragyogóan fényessé válsz tőle.

Mikor és milyen gyakran végezd el ezt a rituálét? Hallgass magadra, amikor úgy érzed és jó esik. Ez lehet úgy a reggeli rituáléd kiegészítése, mint az esti tisztálkodási szokásaid egy újabb eszköze.

Mit tehetsz azért, hogy az aurád ne csak tiszta, de védelmező és tartós legyen? Hamarosan érkezik a betekintő !

Holisztikus tisztulás - Hallottál már a füstfürdőről?

Arról már olvashattál, hogy a természetes füstölőanyagok használatával miként tudod mindennapjaid minőségét javítani, hogyan tud stresszoldásban, meditációban vagy épp a női ág gyógyításában segíteni Téged, így támogatva egész-ségessé válásod útját.

Az is ismeretes, hogy bizonyos növények füstjének antibakteriális hatását ősidők óta használják tisztítási céllal, pl. Egyiptom, Kína, India, Mezopotámia kultúrái ( bizonyára jóval ezek előtt is, de arról nincs bizonyíték ) egészen a 1900-as évek közepéig, amikor is svájci kórházak tereit még füstöléssel ( is ) fertőtlenítették. Tömjénfüsttel például reumatikus végtagokat, vagy nyílt sebeket is füstöltek, ezzel is támogatva a gyógyulási folyamatot.

Ezen analógián tovább haladva, vehetünk füstfürdőt is, nem kell hozzá más, mint egy faszenes indulószett, egy köpeny, köntös, vagy házilag fabrikált “zubbony”, ami összegyűjti a faszénen füstölő növények áldásos füstjét, így egészen nagy koncentrációjú füsttel kerül közvetlen kapcsolatba bőrünk és finomabb testjeink. Álljunk vagy üljünk az izzó faszén fölé, ügyeljünk arra, hogy mindezt biztonságosan, tűzveszély nélkül csináljuk, ne lógjon bele ruházatunk, a szék legyen kellő távolságra a hőforrástól, tűzálló alátétre helyezzük a faszenes edényt stb.

Amellett, hogy a felszálló füst lágy melegével finoman cirógat bennünket, bőrünkkel, testünk legnagyobb szervével érintkezve pedig eddig ismeretlen módon stimulálja rendszerünket.

A már említett antibakteriális hatású tömjén mellett füstölhetünk mirhát is. A namíbiai mirha ( Omumbiri ) a himba törzs női tagjainak szépségének ősi titka, nem csak hajuk és bőrük ápolására használják, de füstjében fürdőzve fertőtlenítik testüket, legintimebb tájékukat is ide értve, melyet környezeti sajátosságok miatt csak nagyon ritkán ér víz.

Választhatod bármelyik sötétebb színű tömjént is, melyek különlegessége színükből ered. A világosabb tömjénekhez képest sokkal inkább földelő hatásúak, a sötét színük több, intenzívebb illatanyagot feltételez, mindamellett, hogy a tömjén erőteljes tisztító, felsőbb szférákkal összekapcsoló minősége is bennük van. Ilyen lehet a szomáliai Ogaden és az ománi Black vagy Amber Hojari tömjének.

A Méregtelenítés füstölőkeverék számos tűz elemű növénnyel ( gyömbér, galanga, szecsuáni bors ) serkenti lényünk salaktalanítását, inkább érzelmi-szellemi szinteken támogat, hogy el tudjuk engedni azt, ami már nem szolgál bennünket.

Természetesen használhatod a közkedvelt fehér zsályát és Palo Santot is, de bátran füstölheted az utóbbi időben kissé háttérbe szorult honos orvosi zsályát is, mely nem véletlenül kapta a rómaiaktól a "herba sacra - szent növény" nevet.

Próbáld ki te is, légy kreatív, próbáld ki  különböző anyagokkal, keverékekkel, ami épp megszólít téged!

Holisztikus tisztulás - Kunyhó vagy kabin?

A finneknek tulajdonított szaunával valószínű 99,9%-unk találkozott már, talán ki is próbáltad és bele is szerettél. Itthon is egyre elterjedtebbek a szauna szeánszok, amiket képzett szaunamesterek vezetnek. A szaunázás rítusa, vagyis, hogy a térben elhelyezett átforrósított kövekre vizet locsova növelik a hőérzetet, és ezt különféle gyógynövények illóolajával kiegészítik, azonban nem egyedi. A legtöbb ősi kultúrának apró különbséggel, de része volt ez a fajta intenzív, fizikai-lelki és szellemi szinteken történő tisztítási folyamat. Az észak-európai szauna, a közép-európai és török gőzfürdő, az észak-amerikai inipi, a dél-amerikai temazcal és a magyar izzasztó- vagy gőzkunyhó mind ugyanazt a célt szolgálja.

Mi is ez a cél? Azáltal, hogy a fizikai testünket intenzív hőhatásnak tesszük ki, fokozódik az anyagcsere, stimulálja a méreg- és salakanyagok tisztulását, bőrünk rugalmassága nő, támogatja bőrünkben a sejtképződést, ellenállóbbá válik immunrendszerünk. Ha pedig a szaunázást követően hideg vízzel zuhanyozol, az a vegetatív idegrendszerben és a hormonális szervekben - agyalapi mirigyben, mellékvesekéregben - egyfajta pozitív stresszt vált ki. Az agyalapi- vagy tobozmirigyet gyakran rendelik hozzá a harmadikszem / homlok csakrához, mint fizikai szerve. A mellékvesekéreg többek között a kortizol hormon termeléséért felelős, melyet gyakran stresszhormonnak is hívnak, utalva fontos szerepkörére. A merülő medence használata így nemcsak felfrissülést hoz, de hosszútávon edzi, segíti a hormonrendszer működését, így támogatva az egyensúlyi állapotot fizikai-, szellemi és érzelmi szintek között.

A szaunázás időtartama alatt használt illóolajok minőségét használhatjuk tudatosan is, legyen az szellemi élénkítés, ellazulás, tisztulás. Az Oshadhi Szauna illóolajkeverék kiváló választás. Ha van lehetőségünk rá, próbálkozzunk saját keverékekkel, és figyeljük meg a hatását szaunázás után.

A tisztulási folyamatot támogathatjuk egy 5 elem meditációval/ vizualizációval, meginvitálva mind az öt elemet, megnyitva lényünket a tisztító energiáknak. A tűz, víz, föld, levegő és éter elemeknek mind kapcsolódik lényünk egy-egy szintjéhez, fizikaitól a spirituálisig.

Az izzasztó kunyhót, mint a szauna őse ismerik világszerte, számos kultúra része, gyógyító-tisztító, önismereti, elmélyülési, újjászületési szertartás helyszíne. A szaunától eltérően, ez egy sokkal inkább rituális, szertartásos formában végzett cselekedet. Ahhoz, hogy valaki izzasztókunyhót vezethessen, hosszú tanulási és tapasztalási folyamaton kell átessen, hogy biztonsággal tudja tartani a kunyhóban létrejövő teret és facilitálni a rítust, hogy a megfelelő szellemi energiákat tudja mozgósítani, aktiválni. Ezért ha kipróbálnád, mindenképp járj utána, hogy ezt az intim tapasztalást biztonságos és támogató környezetben élhesd meg!

Mi is akkor a lényegi különbség a rituális izzadás ezen két formája között! A szaunázás egy sokkal hétköznapibb, inkább a fizikai szintre fókuszáló rítus. Ezt, ha szeretnénk, intenzívebbé tehetjük egy szeánsz alkalmával, illetve illóolajok tudatos alkalmazásával, mely illatanyagok egyrészt szaglásunk, másrészt a létrejövő pára lévén bőrünkön (és szubtilis testjeinken át) jut el lényünkig, tovább stimulálva rendszerünk egészét.

Ettől eltérően a “kunyhózás” egy szertartás, ahová kb. évente jár az ember. A szer része a közös felkészülés, kunyhózás, majd étkezés és rendrakás. Mind időtartamában, mind hőfokát illetően egy sokkal intenzívebb élményt jelent, míg a szaunázás 10-13 percig javasolt, 90-100 C°-os hőmérséklettel, addig az izzasztó kunyhó egy egésznapos program, amiből magában a felfűtött kunyhóban általában 2-2,5 ,de maximum 4 órát töltenek el a résztvevők. A szaunához hasonló körülményeken túl a kunyhóban egy szellemi vezető útmutatásával juthatunk el a fizikai szinteken túlra ( dobolás, éneklés és imák révén ) lelkünk rejtett zugaiba, ahol a valódi gyógyulás meg tud nyilvánulni. Néhány vezető vegetáriánus vagy böjti étrendet kér a résztvevőktől a szert megelőző napon, felajánlás és fizikai szintű tisztulás megindítása végett. Fontos!!! Kunyhóba SOHA NEM megyünk be ruha nélkül!!! Ha a vezető ezt kéri, akkor jobb utána nézni vagy más, megbízhatóbb személyt keresni.

Hangsúlyos szerepet kapnak a szimbólumok, elemek és az égtájak, melyeken keresztül létünk bizonyos aspektusaihoz kapcsolódhatunk és mélyíthetjük megértésünket, megélésünket. Minden kunyhóban gyógynövényeket tesznek az izzó kövekre, mintegy füstölőanyagként, ezáltal meginvitálva a növények gyógyító, támogató szellemét és energiáit, melyek újabb szinteket (vagy mélységet) nyitnak meg. Leggyakrabban használt "kunyhós füstölőanyagok" közé tartoznak a mexikói Copal Blanco, fehér zsálya, boróka, édesfű, perui copal stb.

Megbízható szertartásokért keresd fel Sólyomfi Zoltán weboldalán lévő listát.

Holisztikus tisztulás - Támogató módszerek, praktikák otthonra

A böjt rólunk szól, testünk és belső világunk tisztulásáról. Azon túlmenően, hogy tudatosan választottunk valamit böjtünk fókuszául, érdemes még több figyelmet szentelnünk önmagunknak és testünknek.

Reggeli rutinunkat kiegészíthetjük a jógikus utak tisztító módszereivel, például a nyelvkaparással vagy olajrágással (hidegensajtolt kukorica csíra vagy tökmagolaj). Bölcs választás továbbá jó minőségű, valódi gyógynövényekkel készült szájvizek használata, mely a természet finom energiáit is mozgósítja. Jó választás ehhez gyógynövényes szájvizünk, mely egyedülállóan mirhát is tartalmaz, mely regeneráló, hámosító és gyógyító hatású a nyálkahártyával érintkezve. Mindkét módszer az emésztőrendszer tisztulását szolgálja azáltal, hogy a szájüregben, emésztőrendszerünk előbél szakaszában, lerakódott salakanyagokat távolítja el testünkből. Ennek hiányában testünk éjszakai intenzív kiválasztó munkáját tesszük semmissé, azáltal, hogy reggelinkkel együtt ezeket a méreganyagokat nap mint nap visszajuttatjuk szervezetünkbe, csak mint a 22-es csapdája! Gyógynövényes vagy tengervizes orrsprayvel légútjainkat tisztíthatjuk, bátrabbak -miután hozzáértő megmutatta - próbálkozhatnak neti csészés orrmosással is. Képzett jógaoktatód tud ennek használatában támogatni és instruktálni Téged.

Az általános méregtelenítést támogatja a diólevél és csalánlevéltea felváltott fogyasztása reggelente. Célzottabban segíthetjük belső szerveinket, vesénk munkáját a zsurlófű, csalán, porcsin és orbáncfű keveréke, májunkét pedig a zsálya főzete könnyíti meg. Érdemes a reggel, éhgyomorra fogyasztani egy-egy csészével belőlük, előbb a vese keverék főzetét, majd fél óra múlva a zsályateát!

Napközben tudatos lélegzéssel, frissítő gyakorlatokkal, vagy épp néhány megállónyi sétálással is támogathatjuk szervezetünk tisztulását.

Az esti tisztálkodó szertartást tegyük még különlegesebbé egy sós fürdővel, kb. 1-1,5 kg só hozzáadásával a fürdővízhez, mely ezáltal nemcsak a bőrön keresztüli méregtelenítést, de energiatestünk tisztulását is támogatja. Bőrünket (testünk legnagyobb szerve) és az anyagcserét serkentő pelyva fürdőt is vehetünk, ¾-1 kg pelyva szűrt főzetét fürdővizünkhöz adva. További stimuláció érdekében frottír vagy masszázs kesztyűvel erőteljesebben átdörzsölhetjük testünket, fokozva a keringést, vérellátást és a méregtelenítést. Befejezésül hideg-meleg váltózuhannyal öblítsük le és frissítsük fel testünket.

Az anyagcserét és méregtelenítést tovább fokozhatjuk célzott masszázzsal (nyirok- és méregtelenítő masszázs), köpölyözéssel, és egyéb, hagyományos technikák alkalmazásával.

Bármelyik módszerrel is szemezünk, tartsuk szem előtt, hogy szervezetünk tisztulási folyamaton megy épp keresztül, mely amellett hogy egy aktív belső folyamat, viszonylagos passzivitást, visszavonultságot igényel részünkről, hogy a kellő nyugalmat biztosítani tudjuk. Figyelj oda önmagadra, hogy ne kizsigereld testedet, hanem lényeddel együtt felfrissülj a végére.

Holisztikus tisztulás - Önmagunk fizikai tisztítása

Élettereink fizikai és energetikai megtisztulása után most mi magunk kerülünk a tisztulás fókuszába. Először is oszlassunk el két nagyon gyakori böjttel kapcsolatos tévhitet. Az első, hogy a böjt célja az a fogyás, súlyvesztés. Ebből majdnem “logikusan” levezethető a második tévhit, miszerint csak a legszigorúbb, levek és/vagy folyadékok fogyasztására korlátozott böjt az Igazi.

Mint azt korábbi írásainkban is hangsúlyoztuk, a böjt egész lényünket teszi próbára, így akaratunk megmérettetése az egyik fő célja, azon túl, hogy lényünk minden szinten megszabadul a méreganyagoktól ( fizikai, érzelmi vagy mentális méreg ? ). Mindennek fényében fontos kiemelni a böjt személyességét, mindenki jelen helyzetéhez, állapotához, körülményeihez mérten kell, hogy saját, egyéni igényeihez és lehetőségeihez mérten kezdjen el böjtölni. Mindezt úgy, hogy testünk és szellemünk feltöltődjön, ne pedig a kizsigerelés és kimerültség várjon bennünket az út végén !

Az előbb említett szigorú léböjt kúrákat kizárólag szakértői felügyelettel, a napi zsongástól elvonultan, teljes nyugalomban és biztonságban vigyük végig, ha erre érzünk hívást. Kifejezetten erre specializálódott táborokat, helyszíneket találhatunk, ahol nekünk “csak” részt kell vennünk a böjtben, amihez ugyanúgy hozzátartozik a testünket fokozatosan felkészítő és levezető szakaszok is, melyek elengedhetetlenek egészségünk szempontjából. Szeretettel ajánljuk Debnár Judit, Természetes Gyógymódok Terapeuta, által alapított léböjtházat, a Jázmin életmódközpontot Veresegyházán, ahol 3 - 9 napos böjt táborokon vehetsz részt.

Ugyan a böjt ezen szakasza a fizikai testünkre koncentrálódik, ne feledjük, ami elindult a fizikai szinteken, az tovább gyűrűzik lényünk szubtilisebb, nem látható rétegeibe is, és ott is megnyitva a tisztuláshoz vezető ajtókat (energetikai, érzelmi, mentális, szellemi szintek). Ezeken a megnyílt ajtókon át önmagunkhoz léphetünk közelebb, segítő támogatás mellett kincsekre bukkanhatunk itt, vagy idővel kinccsé válnak? Ez már az önismereti utunk gyönyöre és valósága. 

+1 tipp a hezitálóknak: az ayurvéda szerint hosszú távon a szilárd ételek heti egy napos elhagyása is jelentősen hozzájárul testünk tisztulásához.

Holisztikus tisztulás - Térmegtartás és védelem

Az energetikailag megtisztított teret közelítsük meg úgy, mint egy új, tiszta lapot. Nincs rajta kosz, gyűrődés, lenyomatok. Eszközeink tárháza pedig elég széles ahhoz ( vagy épp most fog bővülni ), hogy a fehér lapra azt alkossunk, amit csak szeretnénk. Hogy ezt mivel tehetjük? A teljesség igénye nélkül használhatunk kristályokat, ősi szimbólumokat, mandalákat ( ablakmatricától vászonképen át kézzel felfestettig), szobrokat, természetes füstölőkeverékeket stb.

A tértisztítás finomenergetikai szintjeitől indulva, a megtisztított teret az aktuálisan kiválasztott füstölőkeverékkel finomhangolhatjuk illetve folyamatos füstöléssel fenntarthatjuk a megteremtett állapotot. Érdemes Áldás vagy Rendet teremtő füstölőkeverékek egyikével befejezni a tértisztítást. A Rendet teremtő keverékben a szibériai cirbolyafenyőnek ( zengőcédrusnak ) különleges központosító, rendező és rendet teremtő képessége van, a cédrusfája szintén erőt és stabilitást ad, a levendula lelazít, míg a hojari tömjén és a Palo Santo fája a tűz elemével viszi ezeket az energiákat.

Férfi és női minőségek, aktív és passzív, a jin-jang energiák kiegyenlítésére a legmegfelelőbb választás a zsálya és cédrus kettőse.

Mint a füstölés, úgy a megfelelő illóolajak párologtatásával is támogathatjuk a megtisztult tér fenntartását. Térharmonizáláshoz ideális keverék kreálható például a borsmenta, eukaliptusz és citrom illóolajakból. Fontos, mint a füstölőanyagok esetében is, kizárólag természetes készítményt használjunk. Illóolajak között keressünk terápiás minőségű olajakat ( Oshadhi, Doterra)

A tér stabilabb megtartásához használhatunk ásványokat, szelenittel gyógyító fényt, rózsakvarccal feltétel nélküli szeretetet sugározhatunk a térbe. Ha annak érezzük szükségét, hogy otthonunkat védelmezzük, akkor a sungit, füstkvarc vagy fekete turmalin lehet segítségünkre a térben elhelyezve.

Ha a mandalákkal tudsz kapcsolódni, helyezd el azokat ajtón, ablakon matrica formájában, használd a Spirit of OM energetizált ágynemüket vagy ruházatot, melyekben egyesül a szakrális geometria és a féldrágakövek szubtilis energiája. Vászonképként a megfelelő helyiségben elhelyezve (http://gabiglassart.com/karacsonyi-meglepetes-kollekcio-2018/) ezzel invitálva a kívánt minőséget, erőt otthonunkba.

Lakótered tudatos kialakításáról többet megtudhatsz Feng Shui vagy magyar térrendezés témájú írásokból. Itt is, mint a böjtölés kapcsán általában, megjegyezzük, hogy a tisztulás ezen szakaszában is azt alkalmazzuk csak, amihez szívből tudunk kapcsolódni és magunkénak érezzük. Ne azért, mert itt olvastad, vagy a barátnőd azt mondta! Figyelj oda önmagadra, és legyen ez is a Te választásod. Segítséget kérni az erő és bátorság megnyilvánulás, téves azt gondolni, hogy ettől gyengének látszol. Munkára és kiteljesedésre fel!

Holisztikus tisztulás -Energetikai tértisztítás menete

Ha már tudod, miért, mikor és mivel tudsz energetikai tértisztítást végezni, akkor olvass tovább, hogy azzal is tisztába kerülj, hogy mindezt hogyan tudod praktikusan kivitelezni bárhol és bármikor.

Az energetikai tértisztítás egy szertartás, azaz rituálé, mely egy tudatosan végzett cselekvést, cselekvés-sorozatot jelent. S mint ilyennél, a felhasznált eszközökön túl fontos maga a szándék, mely vezérel bennünket és a tisztítás ideje alatti tudatos jelenlét.  Igyekezzünk a legfőbb jó szerint cselekedni, semlegesen átadni magunkat a tisztulás folyamatának.

Így tehát a következő lépéseket kövessük:

  • Csendesedjünk el, figyeljünk befelé, ha úgy érezzük imádkozzunk és gyújtsunk meg egy fehér gyertyát, hívjunk meg szellemi segítőket, és közben nyilvánítsuk ki abbéli szándékunkat, hogy itt és most “Teret szeretnénk tisztítani”
  • Gyújtsuk meg a kiválasztott, lehetőleg 100%-osan tiszta és természetes füstölőanyagot,mely lehet egy darab Palo Santo fa, egy Fehér Zsálya köteg, Tömjén egy faszenes edényben, vagy valamelyik előre elkészített füstölőkeverék ( pl. Tértisztítás, Tisztítás, Megtisztulás ) egy füstölőrácsos edényen. Használhatunk esetleg füstölőpálcikát vagy tisztító térparfümöt is.
  • Figyeljük az anyagot, ahogy elkezd füstölni és még egyszer nyilvánítsuk ki szándékunkat, hogy itt és most szeretnénk a teret ( szobát, lakást, irodát ) megtisztítani, és fókuszáljunk arra, hogy a füst, és általa a növények szelleme segíti ezt a folyamatot.
  • Majd induljunk el a bejárati ajtótól kezdve a falak jobb oldalán ( azaz az óramutató járásával ellentétes irányban ), kezünkben a füstölővel és hagyjuk, hogy a levegőt körbe lengje a lassan gomolygó, tisztító füst. Ha úgy érezzük, közben mantrázzunk, vagy vizualizáljunk szimbólumokat. Tibeti csengőt is használhatunk
  • Ha azt érezzük, hogy sok tisztítani való energia van egy helyiségben, akkor helyezzük el a füstölőedényt a szoba közepén mellette egy fehér gyertyával és zárjuk be a szoba ajtaját, majd valamennyi idő elteltével térjünk vissza és folytassuk a szertartást a többi helyiséggel.
  • A lakásban, házban minden helyiségbe menjünk be, pincétől a vizes helyiségeken át a padlásig, addig, amíg vissza érünk a bejárati ajtóhoz. Érdemes tértisztításkor a szekrények ajtaját is kinyitni, a fiókokat kihúzni, hogy mindent átjárjon a tisztító energia.
  • A szertartás végén jól szellőztessünk ki és köszönjük meg segítőinknek a támogatást, és adjunk hálát, hogy most már egy megtisztult, harmonikus térben élhetünk tovább.

+1 TIPP: A tiszta tér megtartása érdekében, figyeljünk önmagunkra és érzéseinkre, igyekezzünk a diszharmonikus energiákat (  haragot, szomorúságot, elégedetlenséget ) a megfelelő módon kezelni és kiadni önmagunkból

Önmagunkra való odafigyelésen túl is tehetünk azért, hogy a megtisztult tér és a létrejött harmónia jelen legyen, kristályok, képek és szakrális szimbólumok használatával. Ezzel folytatjuk legközelebb! Addig is kívánunk Neked megtisztult tereket és friss energiákat.

Holisztikus tisztulás - Mivel tudok teret tisztítani?

Mostmár értjük, hogy miért olyan fontos mindennapi tereinket, ahol életünket eltöltjük rendszeresen energetikai tértisztítással karbantartani! Először nézzük meg, mivel tudjuk ezt megtenni!

  • Füstölővel: a finomenergetikai szintek legősibb tisztítási módja, mely történhet füstölőpálcikával, faszenes edénnyel vagy füstölőrácsos edénnyel. Nagyon fontos, hogy a tisztításhoz használt pálcika és füstölőanyag teljesen természetes és tiszta legyen, különben többet ártunk, mint használunk
  • Térparfümmel: manapság gyakran használják őket ott, ahol valami miatt nem tudunk füstölni ( pl. mert füstérzékelő van - iroda, szállodai szoba ). Ezek a sprayk - ha jó minőségűek - akkor valódi, 100 % tiszta növényi tinktúrákból, illóolajokból és vízből ( gyakran szentelt vízből ) állnak, nem pedig szintetikus illatanyagokból
  • Hanggal: sok tradícióban egészítik ki a füstölés hatását dobolással, hangtál és csengő használatával vagy tisztító mantrák éneklésével.
  • Szimbólumokkal: néhány tradícióban ( pl. Reiki ) a füstölés erejét szimbólumok használatával növelik. Tibeti hagyományok s
  • Fénnyel: például a tisztításkor használhatjuk az univerzális fehér fény, vagy például a Saint Germainhez köthető ibolya szín tisztító energiáját is
  • Szellemi segítőkkel: tisztításunkhoz segítségül hívhatjuk a különféle angyalokat, arkangyalokat, felemelkedett mestereket is
  • 4 illetve 5 elem meghívásával: sok ősi tradícióban minden szertartást, így a tértisztítást megelőzően meghívták a teremtett világ 4 elemét ( FÖLD, TŰZ, VÍZ, LEVEGŐ ) valamint az azt egységbe rendező 5. elemet ( az ÉTER vagy SZER-ELEMET ), hogy segítsenek a szertartásban.

A finomenergetikai szintek legősibb tisztítási módja a füstölés, melynek során különféle tisztító hatású növényi gyantákat, szárítmányokat égetünk. A tűz általi transzformáció során "kiszabadul" a növény szelleme/lelke, azaz az általa közvetített információ ( rezgés ), és kölcsönhatásba kerül a térrel ( morfogenetikus mezővel ), ezáltal tisztítja / áthangolja azt. A változás szemmel nem látható ( bár van aki látja ), de általában jól érzékelhető azáltal, hogy egy tiszta, harmonikus térben mi is kiegyensúlyozottnak, boldognak érezzük magunkat.

Holisztikus tisztulás - Ha többet kíván életterünk!!

Ha a korábiakkal szépen haladsz, már érzed, hogy új, frissebb lett a tér akkor csak így tovább, élvezd az utat és meg se állj a végéig!

Azonban az is előfordulhat, nekiálltál a válogatásnak, de valami még hiányzik. Legbelül felébredhet egy részed, aki több, egy sokkal nagyobb szabású változásra vágyik. A térben jelenlévő színek, formák, minták, bútorok stb. is mind energiát közvetítenek és képviselnek lakóterünkbe. Így hát játszunk el a gondolattal, hogy milyen lenne ha . . . új színt próbálnánk ki a falon, ha megváltoztatnánk egy tér elrendezését, ha új huzattal borítanánk a kanappét, a párnákat, ha frissítenénk a képeket a falon . . .

Ahhoz, hogy az újratervezés folyamata a lehető legjobban sikerüljön, bátran használd a teremtő erőket mozgósító füstölőkeverékeket, Kreatív vagyok, Intuíció, Fantáziadús vagyok keverékek jó választás lehetnek.

Ha jártas vagy az térrendezés világában, akkor bátorítunk arra, hogy engedj a hívásnak. Ha pedig segítségre lenne szükséged, nyugodtan keress fel egy hozzáértőt, akik elemzés útján tud neked támogatást nyújtani. Juhász Ildikó Kira, térelemző coach, hisz abban, egy kis változtatás elég ahhoz, hogy visszatérjen az életedbe életöröm, harmonikus párkapcsolatban élhess és ha szeretnéd, akkor elérd az anyagi bőséget és az álompozíciódat is. Legközelebbi Térelemző szemináriumán még vannak szabad helyek (www.myhappyhome.hu), ha azonnal neki látnál, akkor Ciao múlt, hello jövő című könyvében ( https://www.juhaszildikokira.hu/ ) találsz egyszerűen kivitelezhető tippeket, melyeket több, mint 10 éves térelemzői tapasztalatból merített.

Holisztikus tisztulás - A szortírozás művészete

“ A káosz szempontjából nem a birtoklás, a tulajdonlás, a vonzódás, a vágyakozás vagy a megvásárlás a probléma. A gond ott kezdődik, amikor kinövünk bizonyos személyiségjegyeket, de mégis ragaszkodunk a régi személyiségünket jellemző tárgyakhoz. Nem vetjük le régi énünket, hogy helyet csináljunk az Újnak.” ( T. Morris, Rendterápia, 2018. ).

Ha a nagytakarítással végeztünk, akkor jöhet a következő lépés, na jó, igazából lehet több apró lépés is, hogy biztosan a végére érjünk. A valódi megtisztuláshoz, elengedhetetlen, hogy a környezetünkben jelenlévő hozzánk tartozó tárgyakat sorra vegyük és megszabaduljunk attól, ami már nem tartozik hozzánk. Tisztába kell kerülnünk jelen valónkkal, mi az a tárgy, ami most a javamat szolgálja és mi az, ami a múlthoz köti lényem egy részét?

Az életünkben megjelenő látható rendetlenség nagy valószínűséggel a zűrzavar valódi forrásáról, a valós, olykor bizony nehéz és fájdalmas kérdésekről tereli el figyelmünket, így energiáinkat is elfecséreljük. Ezt, a fizikai szortírozással járó belső folyamatot tudatosan tudjuk támogatni a természetes füstölőanyagok áldásos energiáival. Az Elengedés füstölőkeverék erőt és bátorságot ad nekünk, hogy elinduljunk az újrakezdés felé. Ha szükségét érezzük, valamilyen ellenállást vélünk felfedezni bensőnkben, a Félelemoldó füstölőkeverékkel hangolódjunk önmagunkra és próbáljunk közelebb kerülni ennek az ellenállásnak a forrásához, és tudatosítsuk azt.

Marie Kondo, japán rend-teremtő szakértő két lépésben foglalja össze a hosszútávú rend kialakításának kulcsát: 1) selejtezés és 2) annak eldöntése, hogy mi hova fog kerülni! Ez szigorúan két, egymástól elkülönült lépésnek és folyamatnak kell, hogy legyen. Hiszen ha már félúton azon töprengünk, hogy mi hova fog kerülni, akkor fókuszunk már nem a jelenben, nem a selejtezésen van!

+ 1 tipp: kategóriánként haladj: könyvek, ruhák, iratok - papírkupacok, ékszerek, fürdő- és pipere eszközök stb. Addig csináld, amíg az aktuális témakörrel végzel!!

Hol kezdődik a holisztikus tisztulás?

Hagyományosan a böjt a fizikai testünkre és az elszántabbak esetében valamilyen fokú szellemi/érzelmi munkára összpontosul.  Azonban amennyire miénk a testünk, annyira miénk az életterünk is, mely fizikai lenyomata önmagunknak ( és családunknak stb., akik életünk részei). Tehát, ha holisztikusan szemléljük a böjtöt, akkor érdemes a fizikai aspektust kiterjeszteni környezetünkre is.

Ahogyan életmódunkat módosítjuk ( ki-ki a saját igényeihez, élethelyzetéhez, lehetőségeihez, energia rendszeréhez igazítva ) annak érdekében, hogy a tisztulás elindulhasson testünkben, ezzel egy időben ajánlott lakásunkat és akár munkahelyünket is górcső alá venni, és egy alapos nagytakarítással beindítani a térben megrekedt, állott energiák mozgását. Hiszen a fizikai és finomenergetikai szintek szoros kölcsönhatásban állnak egymással. Pont ennek a kölcsönhatásnak köszönhetően, felesleges egy egyetemesen igaz sorrendet ráerőltetni magunkra, hogy a takarítás vagy a szelektálás történjen előbb!? Ez is, mint mi magunk is egyéni!

Ha úgy érzed, hogy neked előbb fel kell készülnöd a fizikai dolgok válogatására, akkor kezdj a takarítással, ha pedig, úgy érzed, bele vágnál a közepébe, akkor kezdj a szortírozással és folytasd a nagytakarítással. A lényeg, hogy csakis úgy csináld, ahogy Neked jól esik.

Mint kiderült, mi hasonlóan vagyunk bedrótozva itt a Florasense háza táján, először A-Z-ig kitakarítjuk a lakást, nagyjából, mint egy tavaszi nagytakarítós projekt. És ezután szánunk időt arra, hogy kategóriánként elkezdjünk szortírozni a tárgyak, ruhák stb. között. Így hát ezzel jövünk legközelebb, hozunk néhány hasznos praktikát, ami megkönnyíti, gördülékenyebbé teszi a felesleges holmik szelektálását. Az elengedés ezen folyamatát már füstöléssel is támogatni fogjuk. 

Holisztikus megtisztulás a nagyböjt időszakában

Hamvazószerdával belépünk egy közel hathetes időszakba, ami a teljes megtisztulást célozza. Ez a dátum, kb. a 4. század óta rögzült a köztudatban. Miért is esik pont szerdára? Hagyományok szerint Húsvét vasárnapjától 6 hetet vissza számolva ( 6 x 7 = 42 ), a kieső nem böjti napnak számító vasárnapokat levonva ( 36 nap ), majd hozzáadva 4 napot, hogy meglegyen a 40 nap (szombat-péntek-csütörtök-szerda). Így esik közel 1600 éve szerdai napra a 40 napos böjt kezdete.

Hamvazószerda egyetlen liturgikus kelléke a hamu, mely az előző évi virágvasárnap elégetett barkából való. Az ősi hagyományok szerint ezt a hamut szórták fejükre a vétkeiket Hamvazószerdán kinyilvánító emberek ( hamvazkodás ). Ezzel a tettel adózva megtisztulási szándékuk előtt. A mai korban ezt a homlokra hamuval rajzolt kereszt szimbolizálja. A hamu jelentését kiegészíti a tűz transzformáló minősége is, mely a megtisztulást és újjászületést szimbolizálja, ezzel is utalva a böjt lényegére, mely lényünk legteljesebb megtisztulását jelenti.

Napjainkra a böjt teljes lényünket megtisztító folyamata leszűkült az anyagi szintekre, így leginkább és leggyakrabban csak az étrendre korlátozódik.

Jézus szavait idézve: “Ti is értelem nélkül vagytok-é még? Mégsem értitek-é, hogy minden, ami a szájon bemegy, a gyomorba jut, és az árnyékszékbe vettetik? Amik pedig a szájból jőnek ki, a szívből származnak, és azok fertőztetik meg az embert.” Ez a megnyilvánulás is tükrözi, hogy az étel fontossága el van túlozva, ezáltal eltolódik a böjt valódi fókusza a belső, lelki és szellemi munkáról, mely önvizsgálatra, önértékelésre és tudatos változtatásra invitál bennünket. A böjtölés akaratunk próbára tétele, mely a test és lélek egységének megerősítését is szolgálja.

97 - 108 / 129 bejegyzés