Blog

Ismerkedj meg a régmúlt idők hagyományos alapanyagaival és szertartásaival, melyek egykoron tökéletesen kiegészítettek, megtisztítottak és magaslatokba emeltek testet, lelket és szellemet. Célunk, hogy a mai kor embereként új formában, a füstölőrácsos edény segítségével te is átélhesd őseink rítusait, szertartásait, és megismerhesd a növények és fák gyantáinak áldásos és kiegyensúlyozó hatását a hétköznapokban is.

További blog bejegyzéseink

73 - 84 / 129 bejegyzés

Vízkereszt, avagy a 3 királyok ünnepe?

Ez a nap a kereszténység előtti időben a 12 mágikus éjszaka lezárása volt, s mint ilyet a 3 sorsistennőnek szentelték ( lévén matriarchális szemlélet ). Ezen a napon a bennünk és körülöttünk megszülető FÉNY már elég erős és stabil, ezért a Sorsistennőket kérték, hogy az új életet - új évet megáldják. Sorsistennőkkel több régi tradícióban is találkozhatunk, pl. a görögöknél, keltáknál, germánoknál, ekkor még a női minőség, női energia sokkal inkább előtérben volt. 3 minőségként képviselték a fiatal lányt, az anyát és az öreg, bölcs öregasszonyt, a múltat, jelent, jövőt, valamint a bőséget, egészséget és az életörömöt.

A kereszténység szimbolikájában már a patriarchális szemléletnek megfelelően a 3 napkeleti bölcs ( 3 férfi ) hozza az ajándékokat és vele együtt áldásukat a megszülető fényt megtestesítő Jézusnak. Az ARANY a királyságot vagy a gondolkodást szimbolizálta, a MIRHA az emberi jótetteket és áldozatkészséget, a TÖMJÉN pedig a szentséget, az Istenhez szóló imádságot és szeretni akarást. Picit másképp nézve a MIRHA a Föld, a TÖMJÉN az Ég, az ARANY pedig a Földet az Éggel összekötő, az égi Paradicsomot a Földre lehozó ARANNYÁ vált ólom-ember szimbóluma.

A kereszténységben Vízkereszt napján szokásban volt a szentelmények hazavitele is a templomból: a szenteltvíznek gyógyító hatást tulajdonítottak, minden betegségre használták. Hintettek belőle a bölcsőre, a menyasszony koszorújára, a halott koporsójára. A következő januárig üvegben vagy nagy korsóban tartották, ami megmaradt a következő vízkeresztre, azt a kútba öntötték, hogy vize meg ne romoljon. A házakat vízzel és sóval szentelték meg, és a pap krétával írta a szemöldökfára a házszentelés évét és a G. M. B. betűket (Gáspár, Menyhért, Boldizsár). A vízkereszti népszokásokból mára jobbára csak annyi maradt meg, hogy ekkor szedjük le a karácsonyfát.

Bárhonnan is nézzük tehát, ez a nap a mindenféleképpen az életigenlés, megszentelés és áldás napja, melyhez igazából nincs szükségünk másra, mint tiszta és nyílt szívű ÖNMAGUNK-ra.

Ha teheted, szánj ma arra pár percet az életedből, hogy elcsendesülve hálát adsz és megáldod életedet, családodat, házadat, s minden számodra fontos dolgot. Ehhez a nem feltétlenül hosszú, de annál inkább szívből jövő rituáléhoz az ÁLDÁS, a TÖMJÉN-MIRHA-ARANY az ÉG és FÖLD, a FÖLDANYA vagy a BOLDOGASSZONY füstölőkeverékek kitűnő energetikai-szellemi támogatást tudnak nyújtani. Vagy egyszerűen füstölheted valamelyik tömjén és mirha keverékét.

Fotó: vol.at

Karácsonyi illatok - Angyali energiák

Karácsonykor ( igazából már a téli napfordulótól ) és az azt követő 12 mágikus éjszakán és nappalon különösen vékony a fátyol a világok között, hogy a különböző fénylények, mint az angyalok, őrangyalok, arkangyalok, felemelkedett mesterek és istenségek még intenzívebben tudjanak segíteni nekünk embereknek a felemelkedésben, a bennünk élő fény és a krisztusi minőség megszületésében.

Segítségüket azonban kérni kell, és a ráhangolódásban, valamint a kérés tiszta szívből jövő megnyilvánításában sokat tudnak segíteni a valódi növényekből készült füstölők, hiszen a füstölő nem más, mint " az ég felé szálló ima", ahol a növények szelleme, energiája segít nekünk embereknek, hogy kapcsolódhassunk ezekkel a szférákkal.

Ilyen anyag például a fehér DAMMAR, a "fényhozó" gyanta a maga könnyed, lágy, légies tisztaságával, vagy a MASZTIX, a "channeling" gyanta, az európai okkultizmus egyik kedvenc füstölőanyaga, melyet az ókori Delphoi-ban is gyakran használtak a jóslások során, vagy a tisztaságot és szeretet valamint az ebből fakadó erőt képviselő MIRTUSZLEVÉL.

Talán egyetlen "témához" sem készült annyi füstölőpálcika és füstölőszer-keverék, mint ehhez. Nem véletlenül. Ez is mutatja, hogy mennyire foglalkoztat ez bennünket embereket, és mennyire fontos számunkra a velük való kapcsolódás.

A különféle angyali füstölők között itt tudsz böngészni:

Áldott adventi készülődést kívánok,

Csilla

A Karácsony füstölőszerei dióhéjban

Az ünnepi ráhangolódást előkészítő tértisztítás ( ld. korábbi poszt ) után nagyon sokféle füstölőszerből válogathatunk, melyek melegséggel, örömmel, fénnyel tudják megtölteni az ünnepet. A kifejezetten Karácsonyra ajánlott ünnepi füstölőkeverékek is ezekből készült kompozíciók. Itt el kell felejtenünk a nagyon népszerű narancs-fahéj vagy rózsa illatot, mert füstölve sem a narancshéjnak, sem pedig a rózsasziromnak nincs annyira intenzív és jellegzetes illata, mint illóolajként, ezért a valódi, 100%-an tiszta füstölőkeverékek illatban mást nyújtanak mint az illóolajjal ( vagy rosszabb esetben illatolajjal ) dúsított füstölőpálcikák. Cserébe viszont olyan anyagokkal is dolgozhatunk, melyekből nem tudnak / szoktak illóolajat kinyerni, füstölve mégis csodálatosak. És nem utolsó sorban biztosak lehetünk benne, hogy tiszta anyagokat füstölünksmile

A leggyakrabban használt téli-karácsonyi füstölőszerek röviden:

TÖMJÉN : tisztít, harmonizál, teret nyit, áldást hoz, felkapcsol bennünket a Jóistenhez
MIRHA: összekapcsol a Földanyával, megbékélést, harmóniát hoz
OPOPONAX ( édes mirha ): inspirál, segít megérkezni az ITT és MOST-ba
SZTÓRAX, BENZOÉ: begyógyítja a lelki sebeket, elsimítja a konfliktusokat
NARANCSHÉJ, FAHÉJ: életörömöt, jókedvet közvetít
SZERECSENDIÓ ( ÉS VIRÁG ): erőt, vitalitást, melegséget ad, hogy azt érezzük, minden lehetséges számunkra az életben.
TONKABAB: segít ellazulni és élvezni az ünnepi ízeket, hangulatot
KAKAÓBABHÉJ: vígasztal, felemel, belső békét, harmóniát hoz
MIRTUSZLEVÉL: tisztaságot, erőt közvetít, segít a régi minták letevésében, hogy bennünk és általunk megszülethessen a FÉNY
RÓZSASZIROM: szeretet, harmónia, önelfogadás
VÖRÖS SZANTÁLFA: "szeretetben szolgálok" energiáját közvetíti felénk, a mirhával karöltve egységbe rendezi a keverékek összetevőit.

Kész keverékekből is széles palettáról választhatunk: TÉLI ÁLOM, TÉLI VARÁZS, MÉZESKALÁCS, MAGIC WINTER, ÁLDOTT ÜNNEP, MENNYEI BÉKE, TÖMJÉN-MIRHA-ARANY, ÁLDÁS, SZERETET.

Áldott adventi készülődést kívánok

Csilla

Karácsonyi illatok - mennyei energiák Athosról

Ha számodra csak a 100% természetes elfogadható, akkor most ne olvass tovább smile

Mert sajnos az athosi görög tömjének egy ideje már csak szintetikus illatolajokkal készülnek. Mert mi, vásárlók sokat és olcsón vagyunk hajlandók belőle vásárolni. És a valódi, jó minőségű illóolajok pedig drágák.

Pedig Athoson, ebben a különleges,világhírű ( férfi ) szerzetes köztársaságban, ahova nők nem tehetik be a lábukat, évszázadokra visszanyúló hagyománya van a görög tömjén készítésének, melyről elmondható, hogy az összes görög tömjén közül a legfinomabb. Mind illatra, mind energiára. Elegáns, lágy, kifinimult, mintha angyalok simogatnák a lelkünket.

Ez annak a rengeteg fizikai - lelki - szellemi energiának köszönhető, melyet a szerzetesek a hetekig tartó előállítás során beletesznek a készítésébe: a valódi tömjén gyantát melegítik, felolvasztják, majd hozzákeverik az illatolajat, ( ezek korábban valódi növényi részek és valódi illóolaj volt ), és hetekig nyújtják, gyúrják, miközben imádkoznak felette. Igyekeznek megvalósítani azt a minőséget, melyről a tömjén szól " A Szellem / Isten az anyagba száll ".

És aki egyszer is füstölt már athosi görög tömjént, az tudja, hogy sikerül is nekik smile

Nos ezért tartjuk őket a választékunkban. Mert semmi sem csak fekete vagy fehér, és a görög tömjének, különösen az athosiak megmutatják, hogy szintetikus illatolaj ide vagy oda, a Szellem uralkodik az anyag felett.

Az athosi tömjének között sokféle illatkompozícióval találkozunk, melyek az adventi időszakot támogatni és az ünnep fényét emelni hivatottak, ilyen például az ADVENTI VÁRAKOZÁS, melynek meleg-fűszeres illatában a sült gesztenye keveredik a pirított mandula illatával, és azonnal egy karácsonyi vásár hangulatába repít bennünket.

Karácsony estére meghívhatjuk a KARÁCSONYI HANGULAT vagy az ÁLDÁS illatát és energiáját, de ha angyali energiákkal szeretnénk az ünnep fényét emelni, akkor szintén jó helyen járunk.

Ha bővebben érdekel, hogyan is készítik ezt a tömjénkülönlegességet, akkor ebben a videóban, meg tudod nézni.
A görög tömjének között itt tudsz böngészni:
https://florasense.hu/termeszetes-fusto…/tomjen/gorog-tomjen

Áldott adventi készülődést kívánok,
Csilla

A Karácsony illatai pálcika köntösben

Az otthonod fizikai és energetikai megtisztítása után jöhet önmagad és tered fizikai és energetikai kifényesítése, ünnepre hangolása. Ezt fizikai szinteken a díszítéssel, szép ruha felvételével tudod támogatni, energetikailag pedig az illatok ( illóolajok és füstölők ) tudnak nagyon sokat segíteni.

Klasszikus téli-karácsonyi illatkombináció a NARANCS-FAHÉJ, ahol a narancs az életörömöt, a lét és szív könnyűségét hozza be térbe, melyre a fahéj csak rátesz egy lapáttal. NAP energia a köbön, a kreatív energiák felszabadultan tudnak áramlani, a depresszió garantáltan tovaszáll. Kitűnő választás már a díszítés idejére is.

A KARDAMOM mágikus harmonizáló energiájának is kevesen tudnak ellenállni, de jó segítség lehet akkor is, ha elfáradunk a karácsonyi készülődés közepette, sőt az idegi feszültségeket is képes elsimítani. Ő is tűz energiát közvetít, és erőteljesen dolgozik érzelmi szinteken, akárcsak a narancs és a fahéj.

A GERÁNIUM-CSILLAGÁNIZS kombinációt már inkább az ünnepi együttlét idejére ajánljuk, hiszen energiájukkal az ellazulást és a szívtérbe szeretettel való megérkezést segítik, hogy elengedve a készülődéssel, főzéssel járó rohanást és stresszt, megpihenhessünk az ünnep fényében.

Az INDIAI CITROMFŰ - BENZOE izgalmas kombinációjában a félelmek oldódnak, a lélek sebei begyógyulnak, így túllépve a korábbi vélt-valós sérelmeken, tiszta szívvel tudunk kapcsolódni családtagjainkhoz.

A VANÍLIA klasszikus SZÍV illatként segít, hogy az ünnepre hangolódva élvezhessük az élet napos oldalát, kardamommal kombinálva pedig igazi jolly-joker lehet.

Bár RÓZSA is klasszikus SZÍV illat és szívnyitó energia, használatával legyünk óvatosak, sokan nem képesek befogadni az általa közvetített különleges minőséget.

TIPP : az "illatos energiák" használata során legyen mindig "B" tervünk, hátha valaki a résztvevők közül épp nem befogadó arra az illatra / minőségre.

Áldott adventi készülődést kívánok,

Csilla

Miért és mikor érdemes Karácsony közeledtével teret tisztítani?

A workshopokon minden alkalommal felmerül a kérdés, hogy milyen gyakran érdemes otthonunkban teret tisztítani. A válaszom pedig mindig az, hogy ha nincs semmi extra esemény ( pl. nagy veszekedés, betegség, extra lakó ), akkor elég évente 4-szer.

A négy "Napünnep"-hez kapcsolódóan, tehát a tavaszi és őszi napéjegyenlőségkor, valamint a nyári és a téli napforduló alkalmával, ez utóbbi pedig pont Karácsony előttre esik, nem meglepő módon, hiszen a keresztény ünnepek "ráépültek" őseink évkörös ünnepeire.

Még ha nem is vagy teljesen tisztában az évkör ritmusával és a téli napforduló jelentésével, akkor is könnyen belátható, hogy egy olyan ünnepet, mint a Karácsony, mely a szeretetteljes együttlétről szól, érdemes olyan térben ünnepelni, melyet nemcsak fizikailag tisztítottunk meg és díszítettünk fel, hanem energetikailag is, hogy megszabadulva az időközben ott felhalmozott diszharmónikus energiáktól, lehetőségünk nyíljon utána pozitív energiákkal megtölteni a teret, hogy az ünneplés, az együttlét zavartalan lehessen.

A tértisztítást érdemes tehát valamikor december 21 és 24 közé időzítened, használhatod hozzá a közkedvelt fehér zsályát, palo santot, vagy tömjént, az én kedvencem a "mennyei illatú" prémium minőségű alapanyagokból készült ENERGETIKAI TÉRTISZTÍTÁS keverék, melyet egy teljes tértisztítás alkalmával 50 mm-es faszénre teszek, mert arra kellően sok füstölőszer tehető, és az így keletkező intenzív füst még jobban mozgatja, tisztítja az energiákat. Hiszen teli edénybe több vizet tölteni már nem lehet smile

A megtisztított térbe azután kedved szerint "tölthetsz" meghívhatsz pozitív minőségeket, energiákat, akár illóolajjal, füstölővel, ásványokkal, képekkel és ezek különféle kombinációjával

Erről a következő posztban írok.
Áldott adventi készülődést kívánok
Csilla

Röviden a füstölőpálcikák minőségéről

Ha esetleg azon gondolkodsz, hogy az ünnep fényét füstölővel emelnéd, esetleg megajándékoznál vele ismerősöket, barátokat, akkor a következő dolgokra érdemes figyelned, ha fontos számodra a minőség és a természetesség:

  • A kiválasztott füstölő tartalmaz-e egyáltalán olyat, amit füstölőszernek hívunk ( növényi gyantát, gyökeret, levelet, virágot, termést )? Vagy csak égéssegítőből, kötőanyagból, és szintetikus aromákból áll, mint a mártott pálcikák ( hatszögletű dobozban ) általában ?Benzoe Siam gyanta
  • Milyen égéssegítőt tartalmaz ? Szenet, salétromot vagy esetleg valamilyen faőrleményt ? Ezt azonnal látod a színéből, hiszen a szén alapú pálcikák feketék. A jobb minőségű pálcikákat faszén helyett faőrleménnyel készítik.
  • Milyen kötőanyagot tartalmaz, hogy összeálljon a pálcika ? Szintetikusat, vagy valamilyen természetes anyagot, mint az arabmézga vagy tragantmézga ?
  • Valódi illóolajjal vagy szintetikussal készül ? Ha az utóbbival, akkor milyen minőségűvel ? Az indiai típusú pálcikák többsége illatolajjal vagy illóolajjal készül, a tibeti típusúakba általában nem tesznek olajos illatosítót. A japán pálcikáknál ilyet is és olyat is találhatunk. Ha egy pálcika pl. gyöngyvirág illatú, melyből nem létezik illóolaj, akkor biztos lehetsz benne, hogy szintetikus anyaggal van dolgod.
  • A pálcikában milyen mennyiségű és minőségű füstölőszer ( növényi gyanta, gyökér, szár, levél, virág ) van ? Minél több és jobb minőségű, annál erősebb a hatása, és természetesen annál drágább is. Tartalmazhat egy pálcika 5%-ot is, de 50 %-ot is, vagy még annál is többet, mint a nálunk lévő prémium palo santo pálcikák. Ez utóbbi olyan erőteljes, hogy egy pálcikát csak 2-3 alkalomra tudsz elhasználni. És igen, 7 db 3.990 Ft...

A pálcikák minőségét elég jól mutatja az áruk, a 600 Ft / doboz pálcikákban már találunk valamennyi füstölőszernek nevezett anyagot, de az erőteljes illatát rendszerint szintetikus olaj adja ( tisztelet a kevés kivételnek ). Ha ennél többet és jobbat szeretnél, akkor az 1.000 Ft felett/ doboz pálcikák között keresgélj.

Ha bármi további kérdésed lenne, szívesen segítünk.
Áldott adventi készülődést kívánok,

Csilla

Mielőtt még a faszenes füstölés máglyára kerülne...

Ha az előbbi cikk alapján valaki megijedt, hogy egy faszenes pálcikából szénpor tud kerülni a levegőbe, akkor jogosan teheti fel a kérdést, mi történik a faszenes füstölés során ? Konkrétan SEMMI. Ahogyan a mellékelt videón is látszik, a meggyújtott és átizzott faszén ( ami onnan ismerszik meg, hogy hamuszürke bevonat képződik rajta - ekkor áll készen a füstölésre ) önmagában NEM FÜSTÖL. CSAK IZZIK.

Addig füstöl kicsit, amíg elég belőle az égéssegítő, ami sajnos egy vegyi anyag az öngyulladós faszeneknél ( szaga is van - ez az ára, hogy "csak" 2-3 percet kell várjunk a füstölésre ), ezért javasoljuk, hogy lehetőleg a faszén begyújtása nyitott ablaknál, vagy teraszon történjen. Ami majd füstölni fog, az maga a füstölőszer, amit ráteszünk.

Az előző bejegyzésbenmutatott új szénnel készült pálcika is abban különbözik a nagyon füstölő mártottól, hogy inkább csak izzik, de nem füstöl, ezáltal minimális szénpor kerül a levegőbe. A japán típusú pálcikák is alig füstölnek, sőt létezik közülük kifejezetten füstmentes is. Sőt a rácsra tett füstölőszer is csak minimálisan füstöl, ha megfelelő méretű-minőségű a mécses és a rács mécsestől való távolsága is jól van beállítva.

Szóval, ami nagyon füstöl a faszenes füstölés során, az maga a rátett füstölőszer ( növényi gyanta, szárítmány, keverék ), és felveti a kérdést, hogy az így keletkezett füst lehet-e ártalmas.

Erről az egyik elkövetkezendő bejegyzésben olvashattok.

Csilla

Videó: Florasense

Gondolatébresztő a mártott és szénpor alapú pálcikákról

Az egész úgy kezdődött, hogy akartam írni egy posztot, hogy ejnye-bejnye ilyen-meg olyan rossz a mártott, szénalapú pálcika.

Erre fel a csütörtöki szállítmánnyal érkeztek új ÉDESFŰ / SWEETGRASS pálcikák az USA--ból, melyek láthatóan szénporral készültek ( a fotón, ami alapján megrendeltem, nem volt ennyire egyértelmű ). És akkor muszáj volt elgondolkodnom, hogy mi van ???

Ha én megírom, hogy ejnye-bejnye, meg szir-szar, akkor hogyan maradhatunk hitelesek, ha kirakjuk a polcra az amúgy észak-amerikai indiánok által készített kézműves pálcikákat ?

Szóval az Élet/Univerzum/ Isten megint csak elém tette, hogy semmi sem fekete vagy fehér ( bár a szénpor fekete, és a vele készült pálcika is az ), és hogy szürkének is sok árnyalata ( 50 ?  ) lehet.

Úgyhogy az ítélkezés helyett csak gondolatébresztőket írok, ki ki döntse el maga, hogy mi mellett teszi le a voksát.

  1. A mártott pálcikák MINDIG szintetikus illatolajat tartalmaznak, ami azt jelenti, hogy aromaterápiás hatásuk biztosan nincs, a rossz minőségű, olcsó illatolaj sok embernél okozhat fejfájást, vagy más egészségügyi panaszt. Ezzel szemben viszont az áll, hogy a ma forgalomban lévő parfümök és légtérillatosítók többsége is szintetikus olajokkal készül, s azért valljuk be, hogy nem lesznek tömegével rosszul tőlük az emberek. Illat van, terápiás hatás nincs. De lehet, hogy nem is mindenkinek kell.
  2. Igen, az elfüstölt és a levegőben nagy koncentrációban jelen lévő szénpor ( szmog ) szerintem is okozhat egészségügyi problémát, megterheli a tüdőt ( a dohányzáshoz hasonlóan ). Ezért a szénporral készült pálcikák füstölésénél biztosan érdemes gyakrabban szellőztetni, és a füstölés gyakorisága sem mindegy. Valamint az sem, hogy milyen intenzitással lélegezzük be a füstös levegőt.
  3. Amit viszont észrevettem, és videón is bemutatok, hogy az új pálcika ( a videón a jobboldali ), annak ellenére, hogy szénporral készült, sokkal lassabban és kevesebb füsttel ég, mint a másik, ergo jóval kevesebb szénpor kerül a levegőbe. Szóval itt is különféle minőségek vannak.
  4. Kérdés, hogy a szénpor mellett van-e még más vegyszer az adott pálcikában, amely elfüstölve a levegőn keresztül a tüdőbe tud kerülni ? Okozhat-e az további problémát ? Okozhatnak-e a szintetikus illatolajok egyéb problémákat a fejfájáson kívül ( amit nagyjából tudnak ) ? Vannak-e erre vonatkozóan vizsgálatok ? Gyanítom, hogy nincsenek.
  5. Ne felejtsük el az egyéni érzékenységet sem, hiszen ugyanarra az ingerre, hatásra egész különbözően reagálunk, ami az egyiknek túl kevés, az másnak már túl sok lehet.
  6. Illetve, hogy a nagyvárosi embereknek ez mekkora plusz terhelést jelent a városi szmoghoz képest ? Vagy vidéken, ahol fával vagy szénnel tüzelnek, és azért szmogos a levegő ?

Szóval megannyi kérdés, melyre mindenkinek magának kell megtalálnia választ. Egy biztos, hogy nálunk azért mártott pálcika nem lesz 

Csilla

Videó: Florasense
Fotó: Shutterstock

Mi van vagy inkább mi nincs egy olcsó füstölőpálcikában?

Egy füstölőpálcika elkészítéséhez általában a következő anyagokra van szükség:

  • növényi részek ( gyanta, gyökér, szár, levél, virág, termés )
  • illatos olajok ( illóolaj, macerátum vs. szintetikus aroma )
  • kötőanyagok ( pl. méz, gummi arabicum, makko por, tragant mézga vs szintetikus ragasztó )
  • égéssegítő ( pl. faszén, salétrom, faőrlemény )
  • fa / bambusz pálcika - ha indiai típusú készül

Egy füstölőpálcika minősége ( nem meglepő módon  ) attól függ, hogy mennyi és milyen minőségű alapanyag kerül bele.
Ha az olcsó pálcikáknál maradunk, akkor abban csak pálcikát, szénport, esetleg még valamilyen olcsó faőrleményt, valamilyen szintetikus ragasztót és szintetikus aromát találunk ( ún. mártott pálcikák ). Valahogyan ki kell matekozni Indiában, hogy Magyarországon egy kereskedő tudjon bruttó 167 Ft-ért adni egy dobozt belőle...
Amitől füstölő lenne, azaz valódi növényi részek és olajok, abból sajnos semmi nincs benne.
Természetesen a ragasztó megtartja a szénport a pálcikán, és illata is van a szintetikus aromáknak, és hát úgyis néz ki, mintha...
De nem az.
A valódi füstölő ennél sokkal többről szól, amihez elengedhetetlen, hogy valódi növényi részeket tartalmazzon.
Mert hogyan is hívták a régi korokban a füstölőt ? - " Az Isten felé szálló ima "
És hát azon túl, hogy ima nem lesz belőle ( szerintem ), egy sor nem túl áldásos hatása is lehet, de erről a következő cikkben...

fotó: pinterest

Lehet-e valódi szantálfa egy olcsó füstölőpálcikában ?

A kérdés természetesen költői, és valószínűleg sokan tudják rá a választ: NEM. És rózsa sem, és jázmin sem, és aloéfa sem, meg még sok minden más sem.

Mert miről is szól a füstölés ? VALÓDI ÉS LEHETŐLEG JÓ MINŐSÉGŰ növényi részek ( gyanta, gyökér, szár, fa, levél, virág, termés ) tűz általi elhamvasztásáról. Így egész egyszerűen, csak a fizikai szintre koncentrálva.

Amikor azon gondolkodtam, hogyan is tudom ezt egyszerűen elmagyarázni, jött az ötlet, hogy annyi sok-sok év után vegyek egy doboz hatszögletű pálcikát ( mert hát fotózni akartam, az nem volt kétséges ), így hát szombaton délelőtt a veresegyházi piacon elbattyogtam a megfelelő kereskedőhöz, aki előtt eddig mindig csak tovasétáltam, és elvettem egy doboz "szantálfa" pálcikát. 200 Ft ( bruttó ) ár volt kiírva, majd az árus megkérdezte, hogy nem akarnék-e inkább 3 csomaggal venni, mert akkor 500 Ft-ba kerülne ( a 3 db )... Mosolyogva mondtam, hogy elég lesz 1 doboz, fizettem és tovalépkedtem.

És akkor jött a megoldás is, hogy számoljunk kicsit 

1. Szóval, ha 3 db-ot veszünk, akkor egy doboz bruttó ( ! ) 167 Ft-ba kerül, ebből 35 Ft az ÁFA ( ha megfizetik  ), tehát marad nettó 132 Ft.
2. Az árus nagykerben vásárol, tehát van egy nagyker ára is, én 120 Ft / db-ról hallottam, de akciósan , nagy tételben, áfa és számla nélkül ( hisz Magyarországon élünk ) biztosan lehet még ennél is olcsóbb...
3. A nagyker vagy egy hollandiai nagykereskedéstől vásárol vagy közvetlenül Indiából és ő is keres rajta...
4. Indiában, ha nem közvetlenül a gyártótól vásárol, akkor még az ottani kereskedő cég is keres rajta...
5. A pálcikáknak Indiából el kell jutniuk Magyarországra, ez sem két fillér...
6. A 20 db pálcika papír csomagolásban és hatszögletű papír dobozban van, aminek szintén költsége van...
7. Az embereknek, gépeknek, amelyek előállítják szintén költsége van, még ha Indiáról beszélünk akkor is...
8. És ha egy pálcika kb. 1 gramm, aminek a fele maga pálca, és csak a másik fele "füstölőanyag", akkor sem jön ki a matek, egyszerűen túl olcsó, hogy igaz legyen.

Akkor kérdezem én, hogy mi van a dobozban ? 

Amit füstölőanyagnak vagy szernek hívunk, az biztosan nem, mert csak összehasonlításképpen, ha éppen hozzá lehet jutni valódi indiai Mysore fehér szantálhoz, annak kg-ja ott Mysore-ban legalább 400€ ( kb. 140.000 Ft ), ha nem több, illóolajként pedig még horribilisebb az ára, nálunk a Santalum album illóolajból 5 ml ( kb. 100 csepp ) 12.900 Ft.

Szóval a valódi, jó minőségű növényi "alapanyagok" nem meglepő módon pénzbe kerülnek. Minél ritkábbak, és minél jobb minőségűek, annál többe. Határ a csillagos ég.

És hogy akkor mi van ezekben a pálcikákban ? Ez már a következő írás témája... 

Évszakváltó tippek az őszi napéjegyenlőség idején

Itt van az ősz, itt van újra … Milyen érzéssel tölt el téged az ősz érkezése? Siratod a nyár elmúlását, a felejthetetlen élményeket temeted, újra és újra átélve őket, nosztalgiázva kissé melankolikusan? Vagy az új évszak beköszöntét üdvözíted, az új, csendesebb, rendező, integráló energiák érkeztére készülsz úgy kívül, mind belül?

Csodás évszak a nyár és legalább ennyire értékes az ősz is, amikor a természet ritmusát követve mi magunk is egy kissé visszavehetünk, fellélegezhetünk és befelé figyelve összegezhetjük a nyári színkavalkád leckéit, tanulságait és kihívásait. Mi az, ami hozzám járult és segítségével változáson mehettem keresztül? Érdemes ezen a kérdésen egy kicsit meditálni, hagyni visszhangozni … és amint elcsendesült a visszhang csak nyitottnak lenni a válasz megérkezésére.

Ahogy a természet is leveti tavaszi-nyári pompáját és letisztul, elengedi a régit, Nekünk is érdemes rászánni pár órát, ha tehetjük több napot is, hogy otthonunkban rendet tegyünk, átrendezzünk, frissítsünk, váltsunk az Újra. Hiszen ha valami megy, akkor helyet teremtünk az Új érkezésének! Így fennmaradhat a változás természetes ciklusa életünkben, mely elengedhetetlen ahhoz, hogy azzá válhassunk, amivé szeretné(n)k, hogy váljunk!

Az alábbi 4 tippet érdemes több napra elosztva, nyugodt tempóban elvégezni, elegendő időt rászánva. Aktív részvételedet a természetes füstölőszeres és füstölőpálcikák energiájával-erejével támogathatod. Ehhez minden tipp alatt találsz ajánlást.

Csodás tisztuló, rendező és teremtő napokat!

Hangolódj a természet ritmusára és figyelj! A táj lassan átalakul, szívet melengető, szemet gyönyörködtető új ruhába öltözik, majd lassan, gyengéden megválik a pezsgő, mozgalmas évszakok ruhájától és visszavonul, hogy felkészüljön az új évszak beköszöntére.

Hívunk Téged is, hogy merülj el egy kicsit önmagadban, vess számot az élményekről, tapasztalásokról, életedben bekövetkezett eseményekről. Ki mit adott vagy vett el? Te mit adtál és mit kaptál!? Mindezek mögött milyen lecke várhatja azt, hogy végre tudatosuljon Benned!

Mindezek tükrében mi az, ami megváltozott, újraértékelődött benned, más lett valamiről a nézőpontod?

Amikor úgy érzed, a végéhez közeledsz, csak hagyd, hogy a színkavalkád kipörgesse magát elmédből, engedd el-távozni.

A felvázolt belső munkát ön-magunknak kell elvégezni, miközben a jól kiválasztott füstölőszer támogatni tudja a folyamatot. Ajánljuk ehhez a BEFELÉ FIGYELEK, ELENGEDÉS, BELSŐ MOSOLY és TISZTÁNLÁTÁS füstölésre kész természetes prémium füstölőkeverékeket.

Ha inkább füstölőpálcikákat szereted, akkor válassz az Aromambience Jinkoh/Aloéfa, India Világa Cédrus- Nyugalom, Fiore d’Oriente Rafael arkangyal vagy Tudatosságtündér természetes, tiszta, prémium minőségű füstölőpálcikái közül.

A hátrahagyott évszakok összegzésével és számvetésével, ha végeztél, akkor nagyon jó alkalmad nyílik arra, hogy hálát gyakorolj. Ahogy az #1 évszakváltó tippekben utaltunk rá, érdemes minden tapasztalatot több oldalról, nézőpontból megnézni, hogy mit adhatott, taníthatott számunkra.

Ez a nézőpont előkészíti Lényedet arra, hogy olyan tapasztalatokért is hálás tudj lenni, amiért épp abban a pillanatban asztalt borítottál (volna).

Papíron, mentálisan vagy másutt lévő számvetést újra átnézve, engedd, hogy megmutatkozzék, mi mindenért lehetsz hálás. Idézd fel, gondolatban küldd el annak az embernek, eseménynek szeretetedet és háládat. Ahogy ebben elmerülsz, úgy engedd, hogy Téged is feltöltsön, megtöltsön a hála ragyogása. Időzz itt el annyit, amennyi jól esik.

A felvázolt belső munkát ön-magunknak kell elvégezni, miközben a jól kiválasztott füstölőszer támogatni tudja a folyamatot. Ajánljuk ehhez a HÁLA, ÁLDÁS, MENNYEI BÉKE füstölésre kész természetes prémium füstölőkeverékeket.

Ha inkább füstölőpálcikákat szereted, akkor válassz a Nepali Gardens bio minősített BUDDHA ÁLDÁSA vagy a Tibetian Line Szantálfa természetes, tiszta, prémium minőségű füstölőpálcikái közül.

Miként belsőnkkel már foglalkoztunk, úgy külsőnkkel és a minket befogadó terekkel is érdemes legalább ennyit elidőzni és gondos figyelmünkkel megtisztelni.

Az eddigi tippek, mind a mentális és/vagy érzelmi szinteket érintették, a hozzájuk ajánlott természetes füstölőszerek pedig az ehhez tartozó finomenergetikai folyamatokat lendítették előre.

Érdemes hát most a fizikai szintekre terelni figyelmünket. Követve az őszi táj átalakulását, bátran szortírozz ruháid, könyveid és kacatjaid (persze ilyen senkinek sincs, mi is tudjuk ;) )között, cserélődjön a ruhatár, menjen, ami másnak még jól jöhet és maradjon, ami számunkra hasznos - használjuk!!! Amennyire triviálisnak és elcsépeltnek tűnhet, legalább annyira támogató a tereink – ide értve irodánk, otthonunk, raktár, padlás stb. - ilyen szintű átforgatása. Szánj rá elegendő időt, hogy az itt is megjelenő érzésekkel tudj lenni. Lehet fájdalmas az elengedés, és lehet, megéri megélni a helyén keletkező űr szabadságát és nagyságát! Csak semmi sietség, engedd, hogy történjen.

Ha fizikai tér, akkor energetikai tértisztítás. Amennyiben otthoni rutinodnak még nem része, akkor most kiváló apropó az évszakváltás, hogy megismerkedj a finomenergetikai szintek tisztításával. Ahogy járunk kelünk a világban, benyomások érnek bennünket, mind-mind hat Lényünkre (lehangolt, energiavesztett, kimerült, negatív érzetek) ugyanígy Te magad és a Veled történtek energia lenyomata érződik otthonunk szemmel nem látható, de érzékelhető terében. Tudod, amikor belépve kiszalad a szádon, „Mennyire fagyos itt a hangulat!”. Nem, nem fagyott meg, de olyan az érzete, az energetikája. Ilyenkor is elvégezhető az energetikai tértisztítás, hogy Tiszta térben Tiszta létben lehess jelen.

A felvázolt munkát teljes jelenléteddel és Lényeddel végezd, miközben a jól kiválasztott füstölőszerrel tudod támogatni a folyamatot, sőt, energetikai tértisztítás során az egyik használható alapkellék a minőségi és természetes füstölőszer. Ajánljuk ehhez az AURATISZTÍTÁS és AURAVÉDELEM, ENERGETIKAI TÉRTISZTÍTÁS és RENDTEREMTŐ füstölésre kész természetes prémium füstölőkeverékeket.

Ha inkább füstölőpálcikákat szereted, akkor válassz az Nepali Gardens bio minősített AURABALZSAM, a Tibetan Line BORÓKA (védelem, erő, energia), Fiore d’Oriente GABRIEL ARKANGYAL vagy Jiri & Firends PALO SANTO természetes, tiszta, prémium minőségű füstölőpálcikái közül.

Zárásul következzen a kreatívabb, élvezetesebb rész. Miután újra értékelted a nyár eseményeit, hálával töltötted meg szívedet majd életed fizikai szintjét rendezted, különös figyelmet szentelve a finomenergetikai tér tisztításának, most jöjjön a szórakoztató(bb) rész!

Hívd meg játékos énedet, ülj le önmagaddal, akár egy hozzád közel álló, ilyen munkára kapható jó baráttal, és kezdődhet a játék. Az első 3 tipp elvégzésével kipucoltál minden idejét múlt érzelmet, gondolatot, tárgyat, ami már nem tartozik hozzád, ezzel jelentős teret felszabadítva az Új-nak.

Lépj be ebbe az üres térbe, érezd, hogy milyen tágas, tiszta és fényes. Arra vár, hogy játékos fantáziáddal, konkrét terveiddel és ötleteiddel betöltsd. Ahogy kezd alakot ölteni lelki szemeid előtt a vágyott Új, úgy engedd át magad az Új megjelenésével járó felemelő érzéseknek. Ezzel az érzelmi töltettel szívedben rajzold, írd, fesd le, tégy egy konkrét, ehhez kapcsolódó fizikai lépést. Ezáltal segítheted elő azt, hogy amit fejedben fantáziáltál, vágytál, azt szívközpontodban magadénak érezve a fizikai síkra is kivetíthesd. Ehhez ideális az épp növekedésnek induló Hold, hiszen az elvetett magok ilyenkor rengeteg tápláló energiát kapnak!

A felvázolt munkát teljes jelenléttel és Lényeddel végezd, miközben a jól kiválasztott füstölőszerrel támogatni tudod a folyamatot. Ajánljuk ehhez az ÚJRAKEZDÉS/TRANSZFORMÁCIÓ, AZ ERŐ FORRÁSA, KONCENTRÁCIÓ vagy ENERGIABOMBA füstölésre kész természetes prémium füstölőkeverékeket.

Ha inkább füstölőpálcikákat szereted, akkor válassz az Herbosense YLANG – KREATIVITÁS, az India Világa MIRHA – BEFOGADÁS, az Aromambience CÉDRUS – KONCENTRÁCIÓ, Fiore d’Oriente FÉNYTÜNDÉR, KREATIVITÁSTÜNDÉR vagy HANIEL ARKANGYAL természetes, tiszta, prémium minőségű füstölőpálcikái közül.

73 - 84 / 129 bejegyzés