Papp Csilla

Immunerősítés füstöléssel!*

Immunerősítés füstöléssel!*
Immunerősítés füstöléssel!*

Bár az immunerősítéssel kapcsolatban sok mindenkinek a vitaminok és egyéb szájon át bevehető gyógykivonatok jutnak az eszébe, melyek szintén hasznosak tudnak lenni, de immunrendszerünk állapota és ezáltal a betegségekre való fogékonysága alapvetően függ lelki-szellemi állapotunktól. Attól, hogy érzelmileg és mentálisan mennyire vagyunk középen, mennyire vagyunk erősek, határozottak és magabiztosak, ebben pedig a tiszta anyagok füstölése sokat segíthet.

Hiszen ahogy Louis Pasteur is mondta: "Csak a táptalaj számít nem a kórokozó"

Az IMMUNERŐSÍTŐ kifejezetten erre a célra készült friss, fűszeres illatú füstölőkeverék, melyben a TŰZ elemű TÖMJÉN és a BORÓKA fizikális szinten antivirális és antibakteriális hatással bír, míg lelki-szellemi szinteken összehangol és védelmet ad. A szintén TŰZ elemű KAKUKKFŰ jótékonyan hat a légutakra, lelki-szellemi szinteken pedig az akaraterőt erősíti. A VÍZ elemű FEHÉR ZSÁLYA azon kívül, hogy tisztít minden szinten, segít, hogy csak a lényegre koncentráljunk és ne fecséreljük el fölöslegesen az energiáinkat. A LEVEGŐ elemű FEHÉR ÜRÖM és a GILISZTAŰZŐ VARÁDICS pedig egységbe rendezi az energiákat.

A légfertőtlenítéshez, légtisztításhoz készült GYÓGYULÁS TÖMJÉNKEVERÉK különlegességét az adja, hogy mindegyik tisztító elemből ( TŰZ, VÍZ, LEVEGŐ ) tartalmaz összetevőt, pl. TÖMJÉN - TŰZ, ZSÁLYA, FEKETEÜRÖM - LEVEGŐ, LEVENDULA - VÍZ, így képes életterünket minden szinten ( TEST-LÉLEK-SZELLEM ) és minden formában megtisztítani. Ez fizikális szinten az antivirális, antibakteriális hatásban mutatkozik meg, míg lelki-szellemi szinteken az energetikai tisztítás, védelem ( feketeüröm ) és harmonizálás ( levendula ) formájában. Ilyenkor a téli influenza szezonban, de a tavaszi megtisztulásos időszakban is különösen ajánlott a használata.

A GYÓGYULÁST SEGÍTŐ füstölőkeverék a dammar, mirha, zsálya, levendulavirág, orbáncfű, kamillavirág gyengéd füstje amellett, hogy enyhe légfertőtlenítő hatású, felébreszti a bennünk rejlő öngyógyító erőt, mely elengedhetetlen a valódi gyógyuláshoz.

*A cikkben említett tulajdonságokat a hagyomány alapján gyűjtöttük össze, bármilyen fennálló panasz esetén kérjük konzultáljon háziorvosával. A füstölés nem helyettesítheti a megfelelő orvosi ellátást.

természetes füstölésholisztikus megtisztulásimmunerősítésmegelőzés

Kapcsolódó termékek

Hozzászólások