Papp Csilla

Mit füstölnek a templomban ?

Mit füstölnek a templomban ?
Mit füstölnek a templomban ?
???? Mostanában megint megszaporodtak az erre vonatkozó kérdések nálunk, lévén mégiscsak egy zömében katolikus ország vagyunk.
???? Tehát konkrétan azt kérik tőlünk, hogy olyan tömjént adjunk, amilyet a templomban füstölnek.
???? Ilyen azonban nincs, mivel a templomokban rendszerint tömjénkeveréket füstölnek. Az ortodox és görög katolikus templomokban görög tömjént, a római katolikus templomokban pedig afrikai vagy indiai tömjén és egyéb füstölőszerek keverékét.
????A tömjén a keresztény liturgia fontos részét képezi, hiszen magát Isten jelenlétét szimbolizálja, a tömjénezés szerepe pedig a megtisztulás / megtisztítás, valamint az imádság közvetítése Isten felé.
???? Ezen kívül a tömjénezés a test - lélek - szellem egységét hivatott erősíteni azáltal, hogy szinte minden érzékszervünkkel észleljük ( látás, szaglás, hallás, ízlelés ) és ezáltal kizökkenünk a hétköznapok rohanásából, és ha rövid időre is, de megpihenünk a MOST-ban.
????A tömjénhez azért adnak más anyagokat, mert tisztában vannak vele, hogy a tömjén egy igen erőteljes füstölőanyag, mint illatában mind pedig energetikájában, és ezért nem mindenki tudja tisztán elviselni ( rosszullétet, köhögést okozhat ), a hozzáadott egyéb gyanták és növények ezt hivatottak mérsékelni, lágyítani.
????A leggyakrabban sztóraxot, benzoét, mirhát, masztixot, szantálfát, levendulavirágot és borókahajtást használnak, de perui kopál és dammar is előfordulhat a templomi tömjénkeverékekben.
???? Sok bevált receptúrát készen is lehet vásárolni a keresztény kegytárgy boltokban ( pl. Pontifical, a 3 királyok, Basilica, Lourdes Gold, Balthazar ), mi azonban kivezettük őket a választékunkból, mert nem voltunk megelégedve a minőségükkel ( ami a tömeggyártás vele járó következménye - a jogok miatt ugyanis csak egyetlen egy helyen készülnek Európában ), és mert gyakran szintetikus illataromákat is tartalmaznak valódi növényi alapanyagok helyett.
???? A kínálatunkban most szereplő prémium minőségű tömjénkeverékek egy része egy erre szakosodott, kézműves manufaktúrában készülnek Európában, ahol a minőség garantált és egyenletes. A másik részét pedig mi magunk keverjük.
????Sok templomnak és kolostornak van viszont saját, titkos receptúrája, gyakran saját termesztésű növényekkel, illóolajokkal, melyet évszázadok óta őriznek, finomítanak, ezek közül csak néhány kapható kereskedelmi forgalomban, mint pl. a Glastonbury vagy Abbey.
tömjén gyantatömjénmirhakopál

Kapcsolódó termékek

Hozzászólások