Papp Csilla

Karácsonyi illatok - Angyali energiák

Karácsonyi illatok - Angyali energiák
Karácsonyi illatok - Angyali energiák

Karácsonykor ( igazából már a téli napfordulótól ) és az azt követő 12 mágikus éjszakán és nappalon különösen vékony a fátyol a világok között, hogy a különböző fénylények, mint az angyalok, őrangyalok, arkangyalok, felemelkedett mesterek és istenségek még intenzívebben tudjanak segíteni nekünk embereknek a felemelkedésben, a bennünk élő fény és a krisztusi minőség megszületésében.

Segítségüket azonban kérni kell, és a ráhangolódásban, valamint a kérés tiszta szívből jövő megnyilvánításában sokat tudnak segíteni a valódi növényekből készült füstölők, hiszen a füstölő nem más, mint " az ég felé szálló ima", ahol a növények szelleme, energiája segít nekünk embereknek, hogy kapcsolódhassunk ezekkel a szférákkal.

Ilyen anyag például a fehér DAMMAR, a "fényhozó" gyanta a maga könnyed, lágy, légies tisztaságával, vagy a MASZTIX, a "channeling" gyanta, az európai okkultizmus egyik kedvenc füstölőanyaga, melyet az ókori Delphoi-ban is gyakran használtak a jóslások során, vagy a tisztaságot és szeretet valamint az ebből fakadó erőt képviselő MIRTUSZLEVÉL.

Talán egyetlen "témához" sem készült annyi füstölőpálcika és füstölőszer-keverék, mint ehhez. Nem véletlenül. Ez is mutatja, hogy mennyire foglalkoztat ez bennünket embereket, és mennyire fontos számunkra a velük való kapcsolódás.

A különféle angyali füstölők között itt tudsz böngészni:

Áldott adventi készülődést kívánok,

Csilla

adventi készülődésKarácsony

Kapcsolódó termékek

További blog bejegyzéseink

Miért és mikor érdemes Karácsony közeledtével teret tisztítani?

A workshopokon minden alkalommal felmerül a kérdés, hogy milyen gyakran érdemes otthonunkban teret tisztítani. A válaszom pedig mindig az, hogy ha nincs semmi extra esemény ( pl. nagy veszekedés, betegség, extra lakó ), akkor elég évente 4-szer.

A négy "Napünnep"-hez kapcsolódóan, tehát a tavaszi és őszi napéjegyenlőségkor, valamint a nyári és a téli napforduló alkalmával, ez utóbbi pedig pont Karácsony előttre esik, nem meglepő módon, hiszen a keresztény ünnepek "ráépültek" őseink évkörös ünnepeire.

Még ha nem is vagy teljesen tisztában az évkör ritmusával és a téli napforduló jelentésével, akkor is könnyen belátható, hogy egy olyan ünnepet, mint a Karácsony, mely a szeretetteljes együttlétről szól, érdemes olyan térben ünnepelni, melyet nemcsak fizikailag tisztítottunk meg és díszítettünk fel, hanem energetikailag is, hogy megszabadulva az időközben ott felhalmozott diszharmónikus energiáktól, lehetőségünk nyíljon utána pozitív energiákkal megtölteni a teret, hogy az ünneplés, az együttlét zavartalan lehessen.

A tértisztítást érdemes tehát valamikor december 21 és 24 közé időzítened, használhatod hozzá a közkedvelt fehér zsályát, palo santot, vagy tömjént, az én kedvencem a "mennyei illatú" prémium minőségű alapanyagokból készült ENERGETIKAI TÉRTISZTÍTÁS keverék, melyet egy teljes tértisztítás alkalmával 50 mm-es faszénre teszek, mert arra kellően sok füstölőszer tehető, és az így keletkező intenzív füst még jobban mozgatja, tisztítja az energiákat. Hiszen teli edénybe több vizet tölteni már nem lehet smile

A megtisztított térbe azután kedved szerint "tölthetsz" meghívhatsz pozitív minőségeket, energiákat, akár illóolajjal, füstölővel, ásványokkal, képekkel és ezek különféle kombinációjával

Erről a következő posztban írok.
Áldott adventi készülődést kívánok
Csilla

A Karácsony illatai pálcika köntösben

Az otthonod fizikai és energetikai megtisztítása után jöhet önmagad és tered fizikai és energetikai kifényesítése, ünnepre hangolása. Ezt fizikai szinteken a díszítéssel, szép ruha felvételével tudod támogatni, energetikailag pedig az illatok ( illóolajok és füstölők ) tudnak nagyon sokat segíteni.

Klasszikus téli-karácsonyi illatkombináció a NARANCS-FAHÉJ, ahol a narancs az életörömöt, a lét és szív könnyűségét hozza be térbe, melyre a fahéj csak rátesz egy lapáttal. NAP energia a köbön, a kreatív energiák felszabadultan tudnak áramlani, a depresszió garantáltan tovaszáll. Kitűnő választás már a díszítés idejére is.

A KARDAMOM mágikus harmonizáló energiájának is kevesen tudnak ellenállni, de jó segítség lehet akkor is, ha elfáradunk a karácsonyi készülődés közepette, sőt az idegi feszültségeket is képes elsimítani. Ő is tűz energiát közvetít, és erőteljesen dolgozik érzelmi szinteken, akárcsak a narancs és a fahéj.

A GERÁNIUM-CSILLAGÁNIZS kombinációt már inkább az ünnepi együttlét idejére ajánljuk, hiszen energiájukkal az ellazulást és a szívtérbe szeretettel való megérkezést segítik, hogy elengedve a készülődéssel, főzéssel járó rohanást és stresszt, megpihenhessünk az ünnep fényében.

Az INDIAI CITROMFŰ - BENZOE izgalmas kombinációjában a félelmek oldódnak, a lélek sebei begyógyulnak, így túllépve a korábbi vélt-valós sérelmeken, tiszta szívvel tudunk kapcsolódni családtagjainkhoz.

A VANÍLIA klasszikus SZÍV illatként segít, hogy az ünnepre hangolódva élvezhessük az élet napos oldalát, kardamommal kombinálva pedig igazi jolly-joker lehet.

Bár RÓZSA is klasszikus SZÍV illat és szívnyitó energia, használatával legyünk óvatosak, sokan nem képesek befogadni az általa közvetített különleges minőséget.

TIPP : az "illatos energiák" használata során legyen mindig "B" tervünk, hátha valaki a résztvevők közül épp nem befogadó arra az illatra / minőségre.

Áldott adventi készülődést kívánok,

Csilla

Karácsonyi illatok - mennyei energiák Athosról

Ha számodra csak a 100% természetes elfogadható, akkor most ne olvass tovább smile

Mert sajnos az athosi görög tömjének egy ideje már csak szintetikus illatolajokkal készülnek. Mert mi, vásárlók sokat és olcsón vagyunk hajlandók belőle vásárolni. És a valódi, jó minőségű illóolajok pedig drágák.

Pedig Athoson, ebben a különleges,világhírű ( férfi ) szerzetes köztársaságban, ahova nők nem tehetik be a lábukat, évszázadokra visszanyúló hagyománya van a görög tömjén készítésének, melyről elmondható, hogy az összes görög tömjén közül a legfinomabb. Mind illatra, mind energiára. Elegáns, lágy, kifinimult, mintha angyalok simogatnák a lelkünket.

Ez annak a rengeteg fizikai - lelki - szellemi energiának köszönhető, melyet a szerzetesek a hetekig tartó előállítás során beletesznek a készítésébe: a valódi tömjén gyantát melegítik, felolvasztják, majd hozzákeverik az illatolajat, ( ezek korábban valódi növényi részek és valódi illóolaj volt ), és hetekig nyújtják, gyúrják, miközben imádkoznak felette. Igyekeznek megvalósítani azt a minőséget, melyről a tömjén szól " A Szellem / Isten az anyagba száll ".

És aki egyszer is füstölt már athosi görög tömjént, az tudja, hogy sikerül is nekik smile

Nos ezért tartjuk őket a választékunkban. Mert semmi sem csak fekete vagy fehér, és a görög tömjének, különösen az athosiak megmutatják, hogy szintetikus illatolaj ide vagy oda, a Szellem uralkodik az anyag felett.

Az athosi tömjének között sokféle illatkompozícióval találkozunk, melyek az adventi időszakot támogatni és az ünnep fényét emelni hivatottak, ilyen például az ADVENTI VÁRAKOZÁS, melynek meleg-fűszeres illatában a sült gesztenye keveredik a pirított mandula illatával, és azonnal egy karácsonyi vásár hangulatába repít bennünket.

Karácsony estére meghívhatjuk a KARÁCSONYI HANGULAT vagy az ÁLDÁS illatát és energiáját, de ha angyali energiákkal szeretnénk az ünnep fényét emelni, akkor szintén jó helyen járunk.

Ha bővebben érdekel, hogyan is készítik ezt a tömjénkülönlegességet, akkor ebben a videóban, meg tudod nézni.
A görög tömjének között itt tudsz böngészni:
https://florasense.hu/termeszetes-fusto…/tomjen/gorog-tomjen

Áldott adventi készülődést kívánok,
Csilla

Hozzászólások