2020. április 5. Virágvasárnap
Egy amúgy is különleges időszak nagyon erőteljes energiájú napja, hiszen hajnalban volt a Plútó és a Jupiter egzakt együttállása, erről az asztrológiai és asztrozófiai oldalakon sokat lehet olvasni.
És ma éppen Virágvasárnap van. A 6 hetes böjti időszak utolsó, legerőteljesebb hetének, a Nagyhétnek a kezdete. És ehhez most különleges égi támogatást is kapunk.
Jézus Virágvasárnap vonult be Jeruzsálembe, ahol a nép ünnepelve fogadta, hiszen a „messiás királyt”, a római uralom alól való felszabadítót várták benne.
5 nap múlva pedig megfeszítették. Rá 3 napra pedig feltámadt. Az egyik legcsodálatosabb szimbolikus történet „sikerről”, alászállásról, alázatról meghalásról, újjászületésről, transzformációról, felemelkedésről és szeretetről.
A virágvasárnapi történés a katolikus és magyar népi hagyományban pálmaág híján ( amivel Jézust Jeruzsálemben fogadták ) a fűzfa barkákban él tovább, hiszen ilyenkor a korábban leszedett tavaszi barkákat az emberek bevitték a templomba, ahol a pap megáldotta őket. Ezeket a megáldott barkaágakat aztán hazavitték, a házi oltárra tették, és azt tartották róla, hogy elhárítja a rontásokat és a betegséget, megvédi a házat a vihartól, a tűztől, és a jégesőtől, veteményesbe tűzve pedig a terményt is növeli.Tettek belőle az eresz alá, az ólba és földbe is.
A barka elkísérte az embereket a következő év hamvazószerdájáig, mikor is elégették, és ennek hamujával kente be őket a pap, elindítva ezzel az újabb böjti időszakot.
A virágvasárnapi megáldott barkaág és annak energiája tehát majd egy 1 évig támogatta az emberek életét, mi ez ha nem növénymágia ?
Hozzászólások