Papp Csilla

Litha - nyári napforduló - Június 21.

Litha - nyári napforduló - Június 21.
Litha - nyári napforduló - Június 21.

Évkörünk egyik legkiemelkedőbb ünnepe, és egyben a csillagászati nyár kezdete június 20-ára vagy 21-re esik. Ekkor éri el a Nap az égi egyenlítőtől való legnagyobb távolságát, s az évnek ezen a napján a leghosszabb a nappal és a legrövidebb az éjszaka. A magyar népi szokások szerint már korábban is fontos ünnep volt, de a kereszténység felvétele óta Szent Iván napjához ( éjjeléhez, és egyben Keresztelő Szent János születésnapjához - június 24) kötik a nyári napfordulót, és akkor ünnepelnek.

A régi hagyományokban ( így a magyarban is ) ez a FÉNY teljességének ünnepe, ahol a lélek szakralitása megerősödik, és közelebb kerül a Teremtőhöz.
Hiszen ilyenkor a kiáradó FÉNY a legnagyobb pompájában ragyog, lehetőséget adva ezáltal arra, hogy rálássunk árnyoldalainkra, bevilágít belső világunk legeldugottabb zugaiba, ahol ha hajlandóak vagyunk ránézni énünk "sötét" részeire, egyben lehetőséget is kapunk azok integrációjára is, ami nem más mint a szeretettel önMAGunkba ölelés.
Ezt a transzformációt mindig is a TŰZ elemmel támogatták régen, és hála istennek manapság is egyre többen ünnepelnek különféle tűzszertartásokkal, tűzön járással, és tűzhöz kapcsolódó egyéb mágikus népszokásokkal, rituálékkal.

De ha másra nem jut időd, akkor elég egy gyertya és egy rövid fókusz ( esetleg meditáció ), hogy ráhangolódj ennek az ünnepnek az energiáira.


Füstölőanyagok közül érdemes a NAP minőségűeket segítségül hívni: tömjén, masztix, aranykopál, palo santo, orbáncfű, körömvirág, napraforgóvirág, de létezik kifejezetten nyári napfordulós keverék is.

Kapcsolódó termékek

További tudástár bejegyzéseink

Samhain - Ősök napja - November 1.

☠️Az évkör október 31-november 1-re eső ünnepét is sokféleképpen hívják a különböző hagyományokban - SAMHAIN - KÜSZÖB ÜNNEP - ŐSÖK NAPJA - MINDENSZENTEK - ami viszont közös mindegyikben, az az ősökről való megemlékezés, a tiszteletadás, a szellemvilággal való kapcsolat, a halállal és ezáltal saját múlandóságunkkal való szembesülés.

☠️ Az évkörben ez az új év kezdete is, mely az őszi összegző-számvető-mérlegelő időszak után lehetőséget teremt a már bennünket nem szolgáló különféle dolgok ( gondolatok, érzések, emberek ) elengedésére, ezáltal az elkövetkező egy év tudatos előkészítésére.

???? Ezt támogatandó gyújthatunk egy gyertyát és egy természetes füstölőt az ősök tiszteletére és a következő kérdéseken érdemes elgondolkodni ( nem csak a mai napon, hanem az elkövetkezendő 6 hétben bármikor, akár többször is ):

???? Miért lehetek hálás, ha visszatekintek az elmúlt évre ? Mi foglalkoztatott / terhelt meg legjobban ( kihívás = tanulási lehetőség ) ? Mi az ami teljesült a vágyaimból, és melyek váratnak még magukra ?

???? Milyen elképzeléseim, elvárásaim ( önmagam, életem, mások, családom, munkám ) lettek "idejét múltak", váltak jelentéktelenné ? Hogyan éltem meg ezeket a felismeréseket, szembesüléseket ?

???? Mit jelent számomra a halál ?

????‍????‍????‍???? Miben támogathatnak engem az őseim, mire lehetek büszke, mi az, amit érdemes továbbvinnem ?

???? Ki az az ősök közül, akivel még meg kell békélnem ? Kinek és mit kell ahhoz megbocsátanom, hogy szabad lehessek ?

???? Melyek a legsötétebb és legnegatívabb érzéseim, és hogyan tudnám őket integrálni az életembe ?

???? Melyek azok a régi terhek, amelyeket el kell engednem a továbblépéshez ? Minek kell bennem meghalnia ahhoz, hogy helyet teremtsen az újnak ?

????A gyanták közül ilyenkor gyakran a MIRHA jelentkezik, mely gyógyítja a generációs vonalat, megbékít a felmenőkkel ( különösen a nőivel ), de ha az indiánok által előszeretettel használt FEKETE KOPÁLOK valamelyikéhez nyúlunk, akkor erőteljes transzformációra számítsunk.

???? A TÖLGYFAZUZMÓ segíthet a múlt, a régi folyamatok, minták elengedésében, a FEKETEÜRÖM és a BODZABOGYÓ a fátyol fellebbentésében.

???? Az ANGELIKAGYÖKÉR fényt hoz a sötétségbe és védelmez is egyben, míg a VASFŰ az isteni rend és igazság megnyilvánulását támogatja.

???? A folyamatok alatti védelemről a BORÓKA és a SÁRKÁNYVÉR tud gondoskodni.

???? Az instant megoldást előnyben részesítőknek pedig olyan kész füstölőkeverékek kínálkoznak mint az ELENGEDÉS, MEGBOCSÁJTÁS, ÚJJÁSZÜLETÉS, HÁLA vagy az ünnephez tartozó kész füstölőkeverék, mely itt érhető el:

???? Szépséggel, áldással
???? Csilla
???? Angela Jayne Latham

Imbolc, Fényünnep - Február 1.

Sokféleképpen hívják az évkör ezen ünnepét a különböző hagyományokban, ami február elejére esik ( február 1 vagy 2, tradíciótól függően ), de ami közös bennük, hogy FÉNY visszatérését, a tavasz kezdetét szimbolizálja ( ekkor van az év sötét felének a közepe - Samhain és Beltane között ).

Ekkor adtak a juhok először tejet, ami a téli szűkösség után nagy könnyebbséget jelentett a túlélésben, valamint ha az idő engedte, ekkor kezdek bele a tavaszi munkákba ( pl. szántás ).

Ez az időpont a megtisztulás kezdete is ( a külső-belső nagytakarításé ), ami a növekedést és a megújulást teszi lehetővé.

Az emberek ilyenkor gyertyát és füstölőt gyújtottak, ezzel tisztították ki a régi, megfáradt energiákat, és ehhez kötődik a tavaszi böjt, mint fizikai megtisztulás kezdete is.

Jövendőmondásra is alkalmas időpontnak tartották, pl. a magyar hagyományokban a néphiedelem szerint ezen a napon a medve kijön a barlangjából, és ha meglátja árnyékát ( szép, napos idő van), akkor visszamegy aludni, mert újra hideg érkezik. Ha viszont nincs árnyéka, akkor kint marad, mert tudja, hogy ez a tél utolsó próbálkozása és hamarosan enyhül az idő.

A magyar hagyományban FÉNYÜNNEP, a kereszténységben GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY a neve, a keltáknál IMBOLC és Brigid istennőhöz társítják, s hasonló időpontban hasonló jellegű ünnep az indiai és a buddhista hagyományban is van. A közös mindegyikben a MEGTISZTULÁS - ÚJRAKEZDÉS témája, hogy az elmúlt hetek folyamán bennünk megszületett tervek szárba szökkenhessenek, a korábban elvetett MAGocska kíbújhasson a földből, azaz a tervek lejöhessenek a fizikai síkra.

A következő kérdések segíthetnek a továbblépésben:

  • Életem melyik területe, melyik téma, élethelyzet vagy szituáció kiált változás után ?
  • Mi lenne az a változás, ami több örömteli lehetőséget hozna az életembe ?
  • Hol van szükségem több inspirációra, motivációra ?
  • Hogyan tudnám mozgásba lendíteni az energiákat ?

Egyszerű és nagyszerű keverékként nagyon finoman és lágyan tisztít és "fényesít" a PERUI KOPÁL és a LEVENDULAVIRÁG keveréke, de a "fényhozó" FEHÉR DAMMAR energiáját is segítségül hívhatjuk a szintén fényhozó ANGELIKAGYÖKÉRREL. A citrusos omani HOJARI pedig örök jolly-joker.

Kész keverékként elérhető már az ehhez a minőséghez kevert IMBOLC, de a MEGTISZTULÁS, az ELENGEDÉS és az ÚJRAKEZDÉS / TOVÁBBLÉPÉS is tökéletes választás lehet, és érdemes ilyenkor a témára ráfókuszálva, meditációval, tisztító rituáléval vagy egyéb tudatos cselekedettel az energiákat mozgásba hozni.

Lammas - Bőség ünnepe - Augusztus 1.

A nyári napforduló és az őszi napéjegyenlőség között félúton találjuk az augusztus 1-re eső BŐSÉG ÜNNEP-et, melyet a kelták LUGNASAD-nak hívtak, ami nagyjából azt jelenti, hogy ('A FÉNY ESKÜVŐJE'). Ezen a napon a betakarított termést ünnepelték, a megtermett gabonákat, gyümölcsöket, zöldséget, mindent, amit a föld adott, és azt a munkát is, mellyel megtermelték. Ez a bőség, a túláradó energiák ünnepe, hiszen ezt az időszakot még az oroszlán és azon keresztül a NAP uralja.

Az ünnep másik oldala viszont az elmúlás, hiszen ahhoz, hogy betakarítsuk a gabonát, amely a túlélésünket biztosítja, azt le is kell vágni, tehát a növényt "megöljük", hogy mi élhessünk. Így szimbolizálja az ünnep, hogy nincs élet halál nélkül. Figyelmeztet arra, hogy meg kell találnunk azt a helyes időpontot, amikor az általunk elvetett magokból kikelt termést learathatjuk, és a folyamat során kiválogatjuk azt, amire szükségünk van ( élelem, vetőmag ), a többitől pedig búcsút veszünk ( ez már a SZŰZ minősége ).

Ezáltal egyben a számvetés időszaka is: mit vetettünk és mit arattunk, mit kell elhagynunk, elengednünk, mit kell továbbvinnünk.

Az intenzív nap és tűz energiák segítenek abban, hogy nemet mondjunk mindarra, ami nem szolgál már bennünket, vagy határokat húzzunk, valamint letisztult döntéseket hozzunk.

A következő kérdéseken érdemes elgondolkodni:

  • minek van itt az ideje az életemben, hogy learassam, betakarítsam, amiért eddig megdolgoztam ?
  • hová szeretnék több fényt és szellősséget/könnyűséget vinni az életembe ?
  • milyen régi dolgoktól/mintáktól kell megválnom ?
  • mit kell ahhoz befejeznem, hogy valami újat kezdhessek el ?
  • mit jelent számomra a bőség, a beteljesedés és az öröm ?

A BŐSÉG ÜNNEPHEZ jól illenek a következő füstölőszerek: Maydi tömjén, aranykopál, borostyán, tonkabab, labdanum, édeskömény, pacsuli, fehér szantálfa, rozmaring.
Kész keverékként is elérhető már ez a minőség, de jó választás lehet még a SIKER, a HÁLA, A TŰZ és FÖLD elem valamint a FÖLDANYA.

Hozzászólások