Papp Csilla

TAVASZI MEGÚJULÁS FÜSTÖLÉSSEL

TAVASZI MEGÚJULÁS FÜSTÖLÉSSEL
TAVASZI MEGÚJULÁS FÜSTÖLÉSSEL

A tavasz időszaka, mikor a természet új életre kel, kiemelten szól az embereknél is a megújulásról, az újrakezdésről. Ekkorra esik a Húsvétot megelőző 6 hetes böjt, mely fizikai szinteken a testünket elnehezítő salakanyagok kitisztításáról szól, lelki-szellemi szinteken pedig a bennünket már nem szolgáló érzelmek, gondolatok, hitrendszerek elengedéséről.
De nemcsak testünknek, lelkünknek és szellemünknek van szüksége a tisztulásra és az elengedésre, hanem a bennünket körülvevő kisebb-nagyobb térnek is, legyen az lakás, iroda vagy kert.

Ezért vágunk bele tudatosan vagy tudattalanul a tavaszi nagytakarításba, rendrakásba, szortírozásba és lomtalanításba, melynek végeztével legalább annyira megkönnyebbülünk, mint amikor böjtölünk. Hála Istennek egyre többen ismerik fel, hogy a „láthatatlan” szintek tisztítása legalább annyira fontos, mint a láthatóké, és egészítik ki a böjtöt és a lomtalanítást energetikai tértisztítással valamint auratisztítással, melyet ősidők óta füstöléssel végeznek.
A füstölés - mint a tradícionális növényhasználat egyik legősibb ága - egyidős az emberiséggel: a különféle gyógy- és fűszernövények tűz általi elhamvasztása során felszabaduló illatok és energiák különféle jótékony hatásait hamar felfedezték őseink.
Hagyományát és tudását minden ősi kultúrában nagyra becsülték, legyen az az ókori Egyiptom,
Babilónia, Görögország, a Római birodalom, India vagy Kína, vagy akár az őslakos indiánok az amerikai kontinensen ( maják, aztékok stb. ), de lovon vándorló őseink életének is szerves részét képezte a füstölés. 
A füstölés legfontosabb alkalmazási területe a korábban már említett energetikai tisztítás - legyen ez auránk vagy a minket körülvevő élettér kitisztítása. Ezekben az esetekben olyan növényeket füstölünk, melyeknek erőteljes tisztító hatása van: ilyen például a keresztény kultúrkörben is jól ismert tömjén gyanta, az orvosi zsálya, a feketeüröm, a levendulavirág, a boróka, valamint az utóbbi időben az amerikai kontinensről átkerült és gyorsan közkedveltté vált palo santo fa és a fehér zsálya. Ez utóbbit a
leggyakrabban ún. növényi köteg – smudge - formájában használjuk.

A füstölést a legtöbben a pálcika és kúp formában ismerik és gyakorolják – sajnos rendszerint nagyrészt szintetikus pálcikákkal és kúpokkal - hiszen a forgalomban lévő füstölők nagyjából 90%-a ilyen. Ezen részben vagy egészben szintetikus összetevőket tartalmazó füstölők teljesen alkalmatlanok energetikai tisztításra, ez utóbbihoz ugyanis a valódi növények erejére van szükségünk. S bár manapság már több ilyen 100% természetes füstölőpálca elérhető, auratisztítást és tértisztítást mégsem velük, hanem a lehető legtermészetesebb módon füstölve végezzük: faszénkorongon füstölőkeveréket égetve vagy palo santo fát vagy fehér zsálya köteget meggyújtva.
Így a lehető legnagyobb a füst és ezáltal a legerősebb az energetikai hatás.
Auratisztításnál önmagunkat füstöljük körbe tetőtől – talpig, míg a tértisztításnál a lakásunkban, házunkban, munkahelyünkön vagy akár a kertünkben megyünk körbe a pincétől a padlásig, de egy alapos külső-belső takarítás után autónk is hálás lesz egy kis energetikai simogatásért. 
Auratisztítást a 6 hetes böjti időszakban akár minden nap is végezhetünk, a tértisztítás azonban elég egyszer végezni - lehetőleg a fogyó hold idején - mely még jobban segíti a tisztulást és az elengedést. Garantáltan minden esetben érezni fogjuk a változást: a tisztaság és a könnyedség érzését magunkban és magunk körül. Mozgásba lendülnek az energiák, több lesz az öröm és felszabadultság, kevesebb a feszültség és a veszekedés, beindulnak a rég áhított változások. És még talán az autónkat is elkerülik a balesetek...

Kapcsolódó termékek

További tudástár bejegyzéseink

Energetikai tértisztítás növényei

Természetanya sok csodával, gyógyító növénnyel látott el minket, melyek gyógyhatásukat tekintve igen széles spektrumot fednek le. Néhányat közülük használhatunk tértisztításra is. A füsttel történő tértisztításhoz leginkább az eszközt nem igénylő anyagokat, amilyenek például a Palo Santo fája és a Fehér Zsályából készült kötegek, és a természetes füstölőanyagok faszénen történő füstölését ajánljuk, melynél az intenzív füst a tértisztítás egy újabb dimenzióját nyitja meg előttünk.

A három leggyakrabban használt füstölőanyag a Tűz elemű Tömjén és Palo Santo, melyek a tűz intenzitásával és erejével végzik el az energetikai szintek tisztítását ( az öt elem tanításait figyelembevéve ). Talán ismerősen cseng “menekül, mint ördög a tömjénfüsttől”, nem véletlen ez a népi közmondás, hűen tükrözi a tömjén füstölésekor felszabaduló transzformáló energiákat. A fehér zsálya, észak-amerikai tradíciók legfőbb füstölőanyaga, az előbbiektől eltérően Víz elemű, mely az érzelmek szintjéhez köthető elem. Senkit ne tévesszen meg a növényekhez rendelt elem, ez a tisztítás finomenergetikai minőségét, szintjét jelöli, mintsem megkülönböztetné azokat erősségük szerint, “egyik jobb, mint a másik”.

A tértisztító szentháromságon kívül további növények támogató energiáit is meginvitálhatjuk. A kopál az amerikai őslakosoknak olyan, mint kultúránkban a tömjén, tisztító és felemelő. A mágikus titokzatos sárkányvér gyanta leggyakrabban más anyaggal keverve, negatív energiákat semlegesítő és védelmező energiájával egészíti ki a tértisztítást. A borókát, a sárkányvérhez hasonlóan, a védelmező energiák behívásáért adjuk a növényi gyantákhoz, bogyóját általában tömjénnel, míg hajtását inkább a fehér zsályával szokták együtt füstölni,

Tértisztítás során is érdemes harmonizáló és kiegyensúlyozó növényekkel gazdagítani a tisztító keveréket. A levendula amellett, hogy csendesítő és nyugtató illatával lágyítja a tömjének karakteres jegyeit, harmonizáló minőségével támogatja a tisztítás folyamatát.  

A cédrust a fehér zsálya női párjának tartják, ezért a két növényt együtt füstölve támogathatjuk a férfi-női energiák egyensúlyát és a tér harmóniáját is.

 

Az energetikai tértisztításhoz leggyakrabban használt 3 füstölőanyaga a TÖMJÉN, a FEHÉR ZSÁLYA és a PALO SANTO.

  • Tömjén: az európai, az ázsiai és afrikai hagyományok egyik legrégebbi és legszakrálisabb füstölőanyaga, melynek ára nem véletlenül vetekedett az aranyéval. Sok fajtája van, melyek illata eltérő ugyan ( kezdve a nehéz, testes fűszeres indiai tömjéntől, egészen a könnyed, légies és citrusos omani tömjénig ), de tisztító hatásuk egyformán erőteljes. A TÖMJÉN-t a TŰZ elemhez rendelik, tisztító és transzformáló hatása ennek megfelelően igen erőteljes.Nem véletlenül van az a magyar mondás, miszerint "menekül, mint ördög a tömjénfüsttől", hiszen tisztító energiája elbánik még a legnagyobb kihívást jelentő diszharmonikus energiákkal is ( testetlenek ). Füstölőanyagként megosztja az embereket, valaki vagy nagyon szereti, vagy pedig ki nem állhatja az illatát. Füstölhetjük faszénen vagy füstölőrácsos edényen, de létezik pálcika, kúp és spirál formájában is, ahol jó esetben a valódi tömjén mellé még valódi illóolajat is kevernek.

  • Fehér zsálya: a zsálya is az egyik legősibb tisztításra használt füstölőanyag, de az utóbbi években Európában igen elterjedt az észak-amerikai változatának a FEHÉR ZSÁLYÁ-nak a használata, mivel ennek a fajtának sokkal erősebb, jellegzetesebb illata van, és sokkal erősebb tisztító hatást is tulajdonítanak neki. Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy míg az európai zsálya levegő elemhez tartozó növény, addig a FEHÉR ZSÁLYA a VÍZ elemhez van rendelve, ennél fogva tisztító hatásukban mindenképpen eltérőek, de nem gondolom, hogy rangsorolni kellene közöttük. A FEHÉR ZSÁLYÁT tértisztításnál gyakran füstöljük kötegként ( sokféle méretben kapható ), de kisebb tisztításhoz elegendő 1-1 levél elfüstölése is. Vágott és leveles verzióját füstölhetjük faszénen vagy rácsos edényen is, ilyenkor érdemes alá tenni egy kevés gyantát, általában valamelyik világos kopált javasoljuk hozzá ( pl. perui kopál ). Kapható belőle jó minőségű pálcika és kúp is ( nem a 200 Ft-os kategória ! ) valamint térparfüm.
  • Palo Santo: a közép- és dél-amerikai indián sámánok szent fája, mely az utóbbi években itthon is egyre ismertebb és kedvelt füstölőanyag lett. Jellegzetes, édeskés, fűszeres illata szinte mindenkinek tetszik, és tisztító hatására sem lehet panaszunk, hiszen a PALO SANTO a tömjénhez hasonlóan a TŰZ elem erejével tisztít. Tértisztításkor a fát meggyújtjuk és folyamatos mozgatás mellett izzásban tartjuk, úgy megyünk körbe a térben. A fából kinyert gyantát vagy a vágott formáját rácson vagy faszénen is füstölhetjük, ilyenkor érdemes alá tenni valamilyen tisztító gyantát, például tömjént vagy perui kopált. de kínálatunkban jó minőségű füstölőpálcikák és kúpok is megtalálhatók. Ha pedig valamilyen ok folytán nem tudunk füstölni, akkor használhatjuk a PALO SANTO sprayt a tér tisztítására, energetizálására.

A tértisztító szentháromságon kívül további növények támogató energiáit is meginvitálhatjuk.

  • Világos kopál: ami nálunk a tömjén, az az amerikai őslakosoknál a kopál. Tehát a szent tisztító és felemelő gyanta. Annak is főként a világos változatait ( perui kopál, copal blanco ) használják tértisztításkor, és gyakran füstölik a fehér zsályával vagy a palo santoval együtt.
  • Sárkányvér: Ezt a titokzatos, mágikus füstölőanyagot régóta használják a negatív energiák semlegesítésére, jól támogatja a tömjén tisztító és világosító hatását, és erőteljes védelmet épít.
  • Kámfor: A kámfor jellegzetesen friss illatát szinte mindenki ismeri, erőteljes a tisztító hatása, elűzi a negatív energiákat és kristálytiszta rezgéssel tölti meg a teret. Önmagában is használhatjuk, sokszor még füstölni sem kell, hiszen szoba hőmérsékleten is hamar "elillan, mint a kámfor". De leggyakrabban tisztító keverékek összetevőjeként találkozhatunk vele.
  • Levendula: füstölhetjük együtt tömjénnel vagy fehér zsályával is, azon túl, hogy lágyítja az illatukat, segít, hogy a megtisztult tér harmóniába kerüljön.
  • Cédrus: mivel ezt a fehér zsálya női párjának tartják, ezért gyakran füstölik az indiánok vele együtt, így hozva létre a férfi-női energiák egyensúlyát, a tér harmóniáját.
  • Boróka: a sárkányvérhez hasonlóan a védelmező energiák behívásáért füstöljük,bogyóját általában tömjénnel, míg hajtását inkább a fehér zsályával szokták együtt füstölni, szerepe.

Az élet napos oldala – avagy jókedvre hangolás természetes füstöléssel

Az elmúlt 1 év bezártsága erőteljesen rányomja a bélyegét az emberek hangulatára, sokan rosszkedvűek, vagy akár depressziósak is, de általános lett a félelem és a bizalmatlanság is, ami nem meglepő, látva a kialakult pandémiás szituációt.

Ha magán a helyzeten azonnal nem is, de a hozzá való viszonyunkon tudunk változtatni, és ebben a természetes füstölőszerek - a növényi gyanták és szárítmányok – rengeteget tudnak segíteni.

S hogy ez miért fontos? Mert a jókedvű, pozitív gondolkodású ember könnyebben viseli az élet megpróbáltatásait, immunrendszere is erősebb, kevésbé fogékony a betegségekre, és könnyebben - gyorsabban is gyógyul – ezt már az orvosok is látják egy ideje.
Minden növénynek megvan a maga „szuperképessége”, vagy akár több is, amivel támogatni tud bennünket, embereket, így nem meglepő módon ehhez a témához is több olyan növényt találhatunk, melyek segíthetnek ebben az áthangolásban, akár természetes füstölőszerként rácsos vagy faszenes edényen, illetve pálcika formájában, ha ez utóbbi is 100% természetes és tiszta.
Érdemes először ún. tisztító növényeket füstölni – például tömjént, kopált, orvosi vagy fehér zsályát, palo santot, levendulát ( esetleg pici kámfort ) - vagy akár magunkat és a teret energetikailag megtisztítani.
A tisztító növények füstje mintegy magába szippantja a sok-sok negatív gondolatot és érzelmet, és az ezt követő szellőztetéskor egyszerűen kiviszi a lakóterünkből.

Az így megtisztult ( és egyben fertőtlenített ) térben már bátran füstölhetjük a jókedvre és pozitivitásra hangoló növényeinket:

  • a gyanták közül például valamelyik világos vagy aranysárga tömjént, a masztixot, a borostyánt és az aranykopált, vagy akár valamelyik benzoét, ők már gyönyörű sárgás színűkkel is jókedvre derítenek, hát még az illatukkal
  • a szárítmányok közül a klasszikus fitoterápiából ismert orbáncfűnek közismerten hangulatjavító hatása van füstölve is, akárcsak a sok-sok gyönyörű napsárga virágnak: körömvirág, napraforgóvirág, árnikavirág
  • természetesen a narancshéj sem maradhat el, hiszen életörömre hangol
  • a kevésbé ismert örvénygyökér pedig elűzi a búskomorságot
  • az észak-amerikai indián tradícióból ismert édesfű ( hivatalos nevén illatos szentperje ) szintén nagyon jó hangulatjavító, harmonizáló, illata szinte mindenkinek tetszik, akárcsak a sztóraxé, mely utóbbit szintén nyugodtan füstölhetjük
  • a kardamom exotikus – fűszeres illata megnyugtatja az idegeket, mosolyt csal az arcunkra, és mintegy szárnyra kelti lelkünket
  • a pacsuli nagyon jól oldja a félelmeket, míg a mirha és a vetiver segít, hogy biztonságban érezzük magunkat.

A fentebb említett növények többsége pálcika formájában is elérhető, ez alól csak a különlegesebb gyanták, mint a masztix és az aranykopál kivételek.

Mindig figyeljünk a füstölők minőségére, mert ezek a jótékony hatások csak a valódi növényekből készült 100% tiszta füstölők esetében működnek!

Szerző: Papp Csilla 


A gyógyulás támogatása füstöléssel

A természetes füstölést, mint a hagyományos fitoterápia egyik ágát - a teák, borogatások, balzsamok és tinktúrák mellett - évezredek óta használják az emberek gyógyulásának elősegítésére. Legyen az fájó reumatikus végtag, húzódás, zúzódás, ekcéma vagy lázas betegség, a manapság jobban ismert és használt fitoterápiás praktikák mellett még rendszeresen meg is füstölték a fájó testrészt egy megfelelő növénnyel vagy füstölőkeverékkel

Ez a fizikai szintű alkalmazás mostanra a nyugati fitoterápiából szinte teljesen kiveszett, de a hagyományos kínai orvoslás ma is használja a moxázás, vagyis  melegítéses, égetéses gyógymód formájában.

Füstölés a gyógyulásért 

A füstölést leginkább a következő módokon használhatjuk a gyógyulás támogatására:

  • Életterünk levegőjét fertőtleníthetjük tömjén és borókabogyó keverékével, fehér zsályával, palo santoval, kámforral, de füstölhetünk a kórokozók elpusztítására 100% tiszta, jó minőségű füstölőpálcikát is, mely fertőtlenítő hatású növényekből készül.
  • Mivel a betegség általában sok félelemmel és negatív gondolattal jár együtt, érdemes megfelelő füstölővel teret is tisztítani - ezek a tisztító növények és keverékek fizikai szinten fertőtlenítenek is - hogy az így „felkönnyült” tér a gyógyulás felé vezessen.
  • Megfelelő növényekkel javíthatjuk a beteg hangulatát, oldhatjuk az ilyenkor gyakran fellépő depresszív gondolatokat: például egy vidám narancsos füstölőkeverékkel vagy pálcikával, a bátrabbak pedig füstölhetnek masztix gyantát, kamillát, körömvirágot, orbáncfüvet és angelikagyökeret, melyek szinte meghívják a napsugarat a szobába, és elűzik a búskomorságot.
  • A betegség során megcsappanó életerőt és lendületet pedig mirhával, fenyőgyantával, cédrussal, kakukkfűvel és rozmaringgal tudjuk „visszacsalogatni”. Ezek közül a cédrus vagy a fenyő pálcika formájában is elérhető, a többi növényt leginkább rácsos edényen ajánlott füstölni.
  • A fizikai szinten immunerősítő növényekből - mint például a cistus és az echinacea - ha éppen tea formájában fogyasztjuk őket, nem pedig valamilyen kivonatként, akkor tehetünk belőlük a füstölőrácsra is egy kis gyanta ( pl. kopál, dammar vagy tömjén ) kíséretében. Füstölve a lelki-szellemi ellenállóképességet erősítik.
  • A mirha és a vetiver abban tud segíteni, hogy egy ilyen sokszor nehéz helyzetben ne veszítsük el a talajt a lábunk alól,
  • Míg a levendula azon túl, hogy segít az ellazulásban, kitisztítja a körbe-körbe kavargó gondolatokat.
  • A sokak által közkedvelt szantálfa pedig visszahozza a harmóniát és békét a háborgó hétköznapokba, hogy a középpontunkba visszakerülve ismét optimistán nézzünk előre.

 aromandise narancs pálcika

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ezekkel a hatásokkal csak abban az esetben számolhatunk, ha 100% tiszta és természetes növényi részeket füstölünk, legyen az rácsos edényen, faszénen elfüstölt füstölőszer, pálcika vagy füstölőkúp. Beltéren - hacsak nem teret tisztítunk - nem ajánlatos faszénen füstölni, ezért inkább a rácsos edény használata valamint a füstölőpálcikák javasoltak. Ez utóbbiak közül a japán pálcikák különösen jók lehetnek, hiszen minimális füsttel égnek - sőt léteznek teljesen füstmentesen izzók is - ezek különösen abban az esetben lehetnek hasznosak, ha a légtérben füstérzékelő vagy légzési problémával küzdő beteg van. Ha pedig füstölünk, akkor legalább naponta egyszer szellőztessünk is.

Szerző: Papp Csilla

 füstölés rácsosedényen

Hozzászólások