Abalone - Paua kagyló

Tudj meg többet!

Az ABALONE kagyló (Haliotis nemzetség) vagy magyarul tengeri fülcsiga meszes héját az észak-amerikai indiánok, közöttük is a mai Kanada területén élő őslakosok füstölőedényként használták. Kívül barna, szinte jellegtelennek mondható csigaháza sima, gyöngyház színű azúrkék foltokban játszó csodaszép belsőt takar. A csiga oldalsó részén kicsi lyukak futnak végig, mely a füstölés során megfelelő szellőzést biztosít. Az indiánok különböző tisztító szertartások alkalmával a csigaházba homokot, vagy magukat a szárított növényeket szórták, leggyakrabban a négy szent növényt: fehér zsályát, cédrust, illatos szentperjét vagy dohányt, hogy elfüstölhessék azokat. A kagyló – azaz igazából csiga - héja ugyanis rendkívül jól ellenáll a hőnek. Az ABALONE kagylóban való füstöléskor egyesülhet a négy elem, hiszen a kagyló testesíti meg a vizet, a homok a földet, az elhamvadó növényi részek a tüzet, a felszálló füst pedig a levegőt. Így a négy elem egyesülésével megtisztulhat a test a lélek és a szellem is.

Választékunkban 5 fajtája elérhető többféle méretben ( XS-S-M-L-XL ):
a kecses, világosabb árnyalatú HALIOTIS DIVERSICOLOR a hozzá képest robosztusabb vastagabb falú HALIOTIS MIDAEés a gyönyörűen csillogó belsejű HALIOTIS IRIS, mely az "extra gyöngyház" megnevezés alatt érhető el.
Újként csatlakozott a csapathoz a különleges HALIOTIS FULGENS, mely még a diversicolornál is kecsesebb, törékenyebb, belseje viszont az irishez hasonló gyöngyházfényű.
Legújabb szerzeményünk pedig a különleges PINK HALIOTIS CORRUGATA, melynek külső héján pirosas-rózsaszínes csíkok húzodnak, a belseje pedig közelít a szivárványos IRIS-hez.

Rendezés

Gyöngyház fényű kagyló gyönggyel

Gyönyörű gyöngyház fényű kagyló
igaz gyönggyel a belsejében
kb. 15 x 16 cm

2.992 FT

Abalone / Paua kagyló
HALIOTIS MIDAE

kötegek hagyományos füstöléséhez
több méretben ( XS-S-M-L-XL )
BIG size méretben is ! ( 16 x 19 cm) 

2.992 FT-tól

ABALONE / PAUA kagyló - HALIOTIS MIDAE - S ( kb. 10 x 13 cm )

3.991 FT
Méret

Abalone / Paua kagyló
barna

Abalone kagyló csiszolva és barnára festve
faszenes füstöléshez vagy kötegek füstöléséhez

méret: M ( 11 x 14 cm )

9.994 FT

Abalone / Paua kagyló
zöld

Abalone kagyló csiszolva és zöldre festve
faszenes füstöléshez vagy kötegek füstöléséhez

méret: M ( 11 x 14 cm )

9.994 FT
Nincs raktáron

Abalone / Paua kagyló
barna kobra lábbal szettben

HALIOTIS MIDAE kagyló
BARNA fa "kobra lábbal" szettben
kötegek füstöléséhez
méret: M vagy L (állvány és kagyló)

6.997 FT-tól

Abalone kagyló HALIOTIS MIDAE M ( 11 x 14 cm ) + BARNA kobra állvány

6.997 FT
Méret

Barna kobra állvány
Abalone / Paua kagylóhoz

Kobra tartóláb Abalone / Paua kagylóhoz
S-M-L-es méretekben
azonos méretű kagylókhoz
BARNA színben

1.993 FT-tól

KOBRA állvány / láb ABALONE kagylóhoz BARNA pácolt fa - S - 10 cm ( W9481 )

1.993 FT
Méret

Abalone / Paua kagyló
extra gyöngyház belsővel

HALIOTIS IRIS
faszenes füstöléshez
vagy növényi kötegek füstöléséhez

több méretben ( XS - S - M - L )

5.998 FT-tól

ABALONE / PAUA kagyló - HALIOTIS IRIS - S ( kb. 10 x 13 cm ) EXTRA GYÖNGYHÁZ

6.997 FT
Méret

FEHÉR KOBRA állvány
ABALONE kagylóhoz

Kobra tartóláb Abalone / Paua kagylóhoz
fehér ( natúr ) színbenS - M - L méretben
zsálya levelekhez, kötegekhez 
tértisztításhoz, imához, szertatásokra 

1.993 FT-tól

KOBRA állvány / láb ABALONE kagylóhoz FEHÉR / NATÚR - M - 15 cm ( 12685 )

2.497 FT
méret

ABALONE / PAUA kagyló
FEHÉR kobra láb szett

HALIOTIS DIVERSICOLOR  kagyló
fehér színű állvánnyal szettben
zsályalevelek vagy kötegek füstöléséhez

méret: M ( 11 x 14 cm )

5.998 FT
Nincs raktáron

Tértisztító szett
SÁMÁNOK ÚTJÁN

A tértisztító készlet tartalma:
1 db füstölőtartó - Abalone kagyló
1 csomag  kaliforniai fehér zsálya (kb.10 g)
3 db Palo Santo fa + magyar nyelvű leírás

8.995 FT

Abalone / Paua kagyló
HALIOTIS DIVERSICOLOR

faszenes füstöléshez vagy
kötegek hagyományos füstöléséhez

több méretben ( XS-S-M-L-XL )

1.993 FT-tól

ABALONE / PAUA kagyló - HALIOTIS DIVERSICOLOR - XS ( kb. 7 x 10 cm )

1.993 FT
Méret

ABALONE / PAUA kagyló
BARNA kobra láb szett

HALIOTIS DIVERSICOLOR kagyló
barna színű állvánnyal szettben
zsályalevelek vagy kötegek füstöléséhez

méret: M vagy L (állvány és kagyló)

5.998 FT-tól

ABALONE / PAUA kagyló DIVERSICOLOR M + BARNA kobra láb szett M

5.998 FT
Választék

Abalone / Paua kagyló
fehér kobra állvánnyal szettben

HALIOTIS MIDAE kagyló
FEHÉR fa "kobra lábbal" szettben
kötegek füstöléséhez
méret: M ( kagyló és láb )

6.997 FT

SZÜRKE KOBRA állvány
ABALONE kagylóhoz

Kobra tartóláb Abalone / Paua kagylóhoz
szürke színben"M" méretű kagylókhoz
zsálya levelekhez, kötegekhez 
tértisztításhoz, imához, szertatásokra 

2.497 FT

Abalone / Paua kagyló
HALIOTIS FULGENS

kecses, gyöngyházfényű "kagyló"
kötegek hagyományos füstöléséhez
több méretben (S-M-L )


6.997 FT-tól

ABALONE / PAUA kagyló - HALIOTIS FULGENS - S ( kb. 10 x 13 cm )

6.997 FT
Méret

Abalone / Paua kagyló "PINK"
HALIOTIS CORRUGATA

kötegek és növényi szárítmányosk
hagyományos füstöléséhez
több méretben ( S-M )


6.997 FT-tól

ABALONE / PAUA kagyló PINK - HALIOTIS CORRUGATA - S ( kb. 10 x 13 cm )

6.997 FT
Méret
1 - 16 / 16 bejegyzés