Növényi szárítmányok

Tudj meg többet!

A természetes füstölőanyagok másik fajtája és a keverékek egyik összetevője a növényi szárítmányok. Ezek rendszerint olyan növények szárított és aprított részei ( gyökér, szár, levél, virág ), melyek tradícionálisan gyógynövényként és/vagy fűszernövényként is használatosak, ilyen pl. a levendula, zsálya, kakukkfű, citromfű, borókabogyó stb, de füstölünk olyan növényt is, ilyen pl. a tuja, mely belsőleg alkalmazva mérgező lenne, füstölve azonban nem. Bizonyos növényeknek több részét is füstölhetjük, ilyen pl. a borókafa, borókahajtás, borókabogyó, vagy akár a növényi szárítmány mellett a gyantája is ismert füstölőanyag ( fenyőgyanta-fenyőtűlevél, cédrusgyanta-cédrushajtás ).
A növényeket ritkán füstöljük önmagukban, általában valamilyen gyantával keverve kerülnek a faszénre vagy a füstölőrácsra, mely megvédi őket attól, hogy túlságosan megégjenek. Ez alól csak néhány növény kivétel. Ilyen pl. a fehér zsálya, melyet gyakran füstölnek úgy, hogy egy-egy levelet meggyújtanak és hőálló edénybe tesznek, illetve azok a növények ( cédrus, kék zsálya, sivatagi zsálya, marcipán zsálya, hegyi balzsam, tuja stb. ) melyeket a különféle indián és más sámánisztikus hagyományokban ún. kötegben ( smudge ) füstölnek ( ezek lehetnek egyféle vagy többféle növényből ), valamint a Palo Santo, mely a dél-amerikai indiánok szent fája. Ezt a hasított, balzsamos-fűszeres illatú fadarabot hagyományosan meggyújtják, és addig hagyják izzani ( nem kell félni, nem lángol ), ameddig csak szükség van rá.
Füstöléskor a tűz transzformáló energiája által felszabadulnak a növényekből a bennük tárolt szellemi minőségek, melyek erőteljesen hatnak az ember finomenergetikai rendszerére és a bennünket körülvevő környezet morfogenetikus mezejére. S bár a füstölésnek fizikai hatása is van, az előbb említett lelki-szellemi minőség sokkal fontosabb a fizikainál. Ezért különösen fontos, hogy valódi és tiszta alapanyagokat füstöljünk, mert csak azokból tudnak felszabadulni a tiszta információk.

Rendezés

Alma

20 g
Meleg-balzsamos illat

szeretet, melegség, harmónia.

697 FT

Aloefa / Sasfa

3g "B"/ 5g "C" / 10g "D" "E" 
a világ legdrágább és legfinomabb füstölőanyaga

spirituális erő, hatalom, tudatosság

11.990 FT-tól

Aloefa / Sasfa 10 g D

11.990 FT
Súly

Ambretta ( Ábelmosuszmag )

20 g
Pézsmához hasonló, édes-virágos illat

érzékiség, erotika, afrodiziákum

994 FT

Angelikagyökér

20 g
erőteljes fanyar, fűszeres illat
földelés, védelem, tisztítás, bizalom

697 FT

Ánizsmag

20 g
Meleg-ánizsos illat

ellazulás, bizalom, melegség

697 FT

Anyalevél
egész

25 g
Sennae fructus



697 FT

Asafoetida - ördöggyökér por

20 g
"büdös", szúrós illat
idegnyugtató, görcsoldó, erős tisztító

994 FT

ATLASZCÉDRUS FA
vágott

20 g
tisztítás, harmónia, védelem
isteni erő, önbizalom, vitalitás
Franciaországból, darabolt

1.498 FT

Babérlevél

20 g
finom, fűszeres illat
tisztítás, tisztánlátás, gyógyulás, ima

697 FT

Balzsamos szuhar levél
( labdanum )

7 g vagy 20 g
Lágy, édes-balzsamos illat
ellazulás, biztonság, érzékiség

994 FT-tól

BALZSAMOS SZUHAR ( labdanum ) levél egész- 7 g

994 FT
Kiszerelés

Bodzabogyó

20 g
fanyar, fűszeres illat
másvilág, örökkel való kapcsolódás, jövendölés

994 FT

Bodzafa - fekete

14 g
meleg, fűszeres illat
megújulás, fejlődés, kiteljesedés

994 FT

Boldólevél

20 g
erőteljes, fűszeres-aromás illat
tisztítás, gyógyulás

697 FT

Borókabogyó

20 g
Erőteljes friss-fűszeres illlat

tisztítás, élénkítés, védelem

697 FT
Aromandise

BORÓKAFA
por

30 g
antibakteriális és nyugtató hatású

2.497 FT

Borókafa

20 g
finom, friss-fűszeres illat
tisztítás, élénkítés, védelem

697 FT

Borókahajtás

10 g
Friss-fűszeres illat

tisztítás, élénkítés, védelem

697 FT

Borsmentalevél

10 g
friss, menta illat
tisztítás, erősítés, nyugalom

697 FT

Búzavirágszirom

25 g
Centaurea cyanus



1.993 FT
Aromandise

Cédrus por dobozban
Atlaszcédrusfa

30 g
cedrus atlantica
friss-balzsamos-fás illat
harmonia, bátorság, szellemi erő

2.497 FT

Cédrusfa
libanoni cédrus

20 g - cedrus libani
meleg-fűszeres illat
tisztítás, harmónia, védelem
isteni erő, önbizalom, vitalitás

1.993 FT

Cédrusfa USA

20 g - cederi lignum
meleg-fűszeres illat
tisztítás, harmónia, védelem
isteni erő, önbizalom, vitalitás

994 FT

Cédrusfa vörös
USA

7 g
meleg-fűszeres illat
erő, bátorság, védelem

994 FT

CÉDRUSHAJTÁS
MORZSOLT - PRÉMIUM

20 g vagy 50 g kiszerelésben
édes-fűszeres illat
tisztítás, harmónia, védelem, gyógyítás
Calocedrus decurrens

1.993 FT-tól

PRÉMIUM CÉDRUSHAJTÁS - Calocedrus decurrens - MORZSOLT - 20 g

1.993 FT
Kiszerelés
1 - 24 / 132 bejegyzés